RB Leipzig: Gulácsiék a Manchester Cityből igazolhatnak

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.01.17. 07:40
null
A Man. City ifjú szélsője, Jayden Braaf követheti Jadon Sancho példáját (Fotó: AFP)
A goal.com beszámolói szerint az RB Leipzig játékosmegfigyelői is jelen voltak a Manchester City és az Aston Villa ifjúsági FA-kupa mérkőzésén. Az érdeklődés középpontjában pedig a Borussia Dortmundban befutott Jadon Sanchóhoz hasonlított Jayden Braaf állt.

 

A 17 esztendős Jayden Braaf már most a Manchester City U23-as csapatával készül, a Premier League 2-ben 12 bajnokin öt gólnál tart, emellett a City ifjúsági Bajnokok Ligájában szereplő együttesében is alapember. Braaf többször tréningezett a Pep Guardiola irányította első csapatnál is, igaz, a profik között egyelőre nem mutatkozott be.

Az U18-as holland válogatott labdarúgó korábban az Ajaxnál és a PSV-nél pallérozódott. Tizennyolc hónappal ezelőtt a Manchester United és a Chelsea is csábította, végül mégis az Etihad Campuson kötött ki.

Braafot posztja mellett – elsődlegesen jobbszélső – játékstílusa miatt is sokan Jadon Sanchóhoz hasonlítják Manchesterben. Az angol válogatott támadó 2017-ben szintén a Citytől igazolt Németországba, miként azt most a holland is teheti.

A játékosért lapértesülések szerint 5 millió eurót sem sajnálnának a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató lipcseiek.

Braaf jelenlegi szerződése 2023 nyaráig szól a Manchester Citynél.

Az Aston Villa ellen 2–1-re megnyert mérkőzésen mindkét gól előtt ő adta az asszisztot.

Legfrissebb hírek

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

A duplája mellett gólpasszt adó Doan vezérletével nyert idegenben a Frankfurt; emberelőnyben ikszelt Brémában a Leverkusen

Német labdarúgás
2025.08.30. 17:53
Ezek is érdekelhetik