FFT: a Bayern újabb nagy projektet kezdene Guardiolával

Vágólapra másolva!
2019.11.13. 18:43
Nem kis meglepetésre Pep Guardiola is ott van azok között, akik a nyártól átvehetik a Bayern München irányítását.

Mint ismert, a spanyol szakember 2013 és 2016 között három éven át már irányította a bajor sztáregyüttest, ez alatt pedig nyert három bajnoki címet és két Német Kupát.

A Sport Bild legújabb értesülései szerint nem kizárt, hogy Guardiola a nyártól ismét átveszi a Bayern Münchent, amely nemrég menesztette Niko Kovacot és jelenleg a tréner utódját keresi hosszabb távra. Guardiola mellett egyébként állítólag még két – jelenleg élő szerződéssel rendelkező – szakember pályázik a bajor kispadra: Erik ten Hag (Ajax) és Thomas Tuchel (Paris Saint-Germain).

Guardiola a nemzetközi porondon egyelőre adós a nagyobb sikerekkel a Manchester Citynél, a Premier League-ben viszont vitathatatlan, hogy sikert sikerre halmozott az elmúlt években: egyebek mellett bajnoki címekig vezette a gárdát, elsőként elérve a százpontos álomhatárt. Most azonban úgy tűnik, a City lemaradhat a bajnoki címről, a Liverpool ugyanis kilencpontos előnyben van a címvédővel szemben.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:09

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
2025.08.22. 08:34
Ezek is érdekelhetik