Bundesliga: Bayern-nevelést igazolna télen a Dortmund

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.11.29. 13:42
null
Emre Can visszatérhet Németországba (Fotó: AFP)
Szerződése lejártával, nagy reményekkel igazolt 2018 nyarán a Liverpooltól a Juventushoz, ám Emre Can nem tudott alapemberré válni Torinóban. Sőt, Maurizio Sarri érkezésével a 2019–2020-as évadban már a Juve Bajnokok Ligája-keretében sem kapott helyet. A Corriere di Torino most arról ír, Can helyzetét a Dortmund használná ki, amely nyomott áron igazolhatja le a Transfermarkt által 40 millió euróra taksált középpályást.


Az olaszok szerint Can nagy csapásként élte meg, hogy kimaradt a BL-keretből, s már a nyári átigazolási időszak hajrájában is szeretett volna váltani, ám akkor nem jött össze az üzlet.

A BVB hullámzó teljesítményt nyújt a 2019–2020-as idényben, 12 forduló után a 6. helyen áll a Bundesligában, s hiába lőtt 12 meccsen 26 gólt, eközben 18-at kapott, aminél csak az alsó ház csapatai közt találunk rosszabb mutatót. Nem véletlen, hogy Lucien Favre vezetőedző szeretné stabilabbá tenni a csapatát és a középpálya közepére keres embert.

A Corriere di Torino hozzáteszi, Can mellett a BL-keretből szintén mellőzött Mario Mandzukicra is lecsaphat a Dortmund – „csomagban olcsóbb” jeligére.

Korábban Mandzukic és Can is megfordult a nagy rivális Bayern Münchenben, sőt, utóbbi egyenesen a bajoroknál nevelkedett és lett profi futballista, igaz, mindössze négy bajnokin viselte a csapat mezét a Bundesligában.

Can a Juventusban másfél év alatt 42 tétmérkőzésen jutott szóhoz.

Legfrissebb hírek

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
8 órája

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18

Pep Guardiola a 20. BL-gólját jegyző Fodent méltatta a BVB legyőzése után

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 08:30

Foden duplázott, Haaland is betalált, megverte a Manchester City a Dortmundot

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 22:50

Kimmich: Egy pillanatig sem éreztük, hogy bajban lennénk

Bajnokok Ligája
2025.11.05. 07:55
Ezek is érdekelhetik