Bundesliga: hiába a sansz, a Schalke megint nem tudott élre állni

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.10.20. 19:57
null
Terodde kezdte a gólgyártást a Paderborn ellen (Fotó: AFP)
A Köln hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Paderbornt a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 8. fordulójában, ezzel elmozdult a kiesőzónából. A Paderborn továbbra is egypontos az idényben. A Schalke a Hoffenheim otthonában elért győzelemmel a tabella élére állhatott volna – helyette 2–0-ra kikapott a forduló vasárnap esti, záró mérkőzésén.

A válogatott szünet előtt egyszer már volt erre esélye, s ahogyan akkor, most sem tudott élre állni a Schalke a Bundesligában. David Wagner együttesének egygólos siker is elég lett volna ahhoz, hogy a Dortmundtól vereséget szenvedő listavezető, a Borussia Mönchengladbach elé ugorjon a tabellán.

Ám hiába futballozott az első játékrészben jóval aktívabban, mint a házigazda, gólt szerezni nem tudott a vendégcsapat. Fordulás után átvette az irányítást a Hoffenheim, amely a 72. percben Andrej Kramaric találatával a vezetést is megszerezte. A gelsenkircheniek eztán sem találták a ritmust, a togói Ihlas Bebou gólja pedig megpecsételte a sorsukat (2–0).

A Paderborn zsinórban a nyolcadik Bundesliga-mérkőzésén kapott gólt az első 15 percben, ezúttal a kölni Simon Terodde vette be a kapuját a védők hathatós közreműködése mellett. A második félidőben Louis Schaub és Sebastiaan Bornauw is betalált, kialakítva a háromgólos különbséget. 3–0

Az eredmények alakulásának köszönhetően a 8. forduló után a Bundesliga első és kilencedik helyezett(!) csapata között csupán két pont a különbség.

NÉMET BUNDESLIGA
8. FORDULÓ
Vasárnap
Köln–Paderborn 3–0
(Terodde 8., Schaub 59., Bornauw 85.)
Hoffenheim–Schalke 2–0 (Kramaric 72., Bebou 85.)
Szombaton
Borussia Dortmund–Mönchengladbach 1–0 (Reus 58.)
Augsburg–Bayern München 2–2
(M. Richter 1., Finnbogason 92., ill. Lewandowski 14., Gnabry 49.)
Fortuna Düsseldorf–Mainz 1–0 (Hennings 82.)
Kiállítva: Edimilson Fernandes (45+1., Mainz)

RB Leipzig–Wolfsburg 1–1 (Werner 54., ill. Weghorst 82.)
Union Berlin–Freiburg 2–0 (Bülter 1., Ingvartsen 84.)
Werder Bremen–Hertha BSC 1–1 (Sargent 7., ill. Lukebakio 70.)
Pénteken

Eintracht Frankfurt–Bayer Leverkusen 3–0 (Paciencia 4., 16. – a másodikat 11-esből, Dost 80.)

AZ ÁLLÁS
1. Mönchengladbach 8 5 1 2 15–7 +8 16
2. Wolfsburg 8 4 4 11–5 +6 16
3. Bayern München 8 4 3 1 22–10 +12 15
4. Borussia Dortmund 8 4 3 1 20–11 +9 15
5. RB Leipzig 8 4 3 1 16–8 +8 15
6. Freiburg 8 4 2 2 15–9 +6 14
7. Schalke 8 4 2 2 14–9 +5 14
8. Eintracht Frankfurt 8 4 2 2 14–10 +4 14
9. Bayer Leverkusen 8 4 2 2 12–11 +1 14
10. Hertha 8 3 2 3 13–13 0 11
11. Hoffenheim 8 3 2 3 8–11 –3 11
12. Werder Bremen 8 2 3 3 13–17 –4 9
13. Fortuna Düsseldorf 8 2 1 5 10–14 –4 7
14. Union Berlin 8 2 1 5 8–13 –5 7
15. 1. FC Köln 8 2 1 5 8–16 –8 7
16. Augsburg 8 1 3 4 10–21 –11 6
17. Mainz 8 2 6 7–18 –11 6
18. Paderborn 8 1 7 9–22 –13 1
Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
Tegnap, 7:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik