Bayern: „Sírtam, amikor ki kellett rúgnom Ancelottit”

Vágólapra másolva!
2019.10.11. 15:32
null
Carlo Ancelotti és Karl-Heinz Rummenigge a Dortmund elleni, 2017-es Szuperkupa-győzelem után (AFP, archív)
Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság vezérigazgatója legutóbbi interjújában elárulta, hogy nem volt könnyű döntés meneszteni Carlo Ancelottit 2017-ben a bajor együttes kispadjáról.

 

Az olasz szakember 2016 nyarán vette át a Bayern irányítását Pep Guardiolától, s bár első évében bajnoki címet, valamint Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett, a következő idény első súlyosabb veresége, a PSG elleni 0–3 az állásába került: a hírek szerint több játékos is megkérdőjelezte Ancelotti döntéseit a taktikát és az összeállítást illetően, és mindez a háromgólos vereség után csúcsosodott ki.

„Emlékszem, sírtam, amikor közöltem a döntést Carlo Ancelottival – mondta Ancelotti kirúgásáról Karl-Heinz Rummenigge a La Gazzetta dello Sportnak. – Carlo megértette a helyzetet, megölelt, s mindössze annyit mondott: »Habár nem vagy a főnököm többé, attól még barátok vagyunk«”.

„Nagyszerű ember és edző, a második idényében sajnos nem úgy alakultak az eredmények, ahogyan szerettük volna. Hihetetlenül nyugodt és barátságos személy, még a legnehezebb helyzetekben is. Talán várnunk kellett volna az elengedésével.”

Legfrissebb hírek

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Valverde volt a világ „legfoglalkoztatottabb” játékosa a múlt évadban

Spanyol labdarúgás
2025.07.14. 16:34

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
2025.07.09. 16:33

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39
Ezek is érdekelhetik