Bayern: Oliver Kahn visszatért a bajorokhoz – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.08.30. 09:45
null
Oliver Kahn lehet a Bayern következő vezérigazgatója (Fotó: fcbayern.de)
Oliver Kahnt hivatalosan is beválasztották a Bayern München klubvezetői testületébe. A korábbi kiváló kapus ötéves szerződést kötött a német csapattal, az első évében csak az igazgatói testület rendes tagja lesz, majd az opció szerint 2021 végétől a vezérigazgatói pozícióból visszavonuló Karl-Heinz Rummenigge helyét veszi át. Uli Hoeness ezzel egy időben bejelentette, hogy nem indul el ismét a klubelnöki tisztségért.

Az 50 esztendős Oliver Kahn egy ideje készül a visszatérésre, már tavasszal Rummenigge mellé került, hogy fokozatosan megismerkedjen a klubvezetői teendőkkel, emellett a ZDF televízió-csatorna szakértőjeként tevékenykedik, illetve az általa alapított Goalplay nevű céget vezeti, amely az edzők munkáját segíti multimédiás szakanyagokkal.

Kahn 1994 és 2008 között védte a Bayern kapuját, ebben az időszakban a Bundesligát nyolc, a Német Kupát öt, a Bajnokok Ligáját és az UEFA-kupát egy-egy alkalommal nyerte meg a csapattal. A német válogatottal 1996-ban Európa-bajnok, 2002-ben világbajnoki döntős, 2006-ban vb-bronzérmes volt.

Rummenigge vezérigazgatói megbízása 2021. december 31-én jár le, Kahn ezt követően veheti át az irányítást. Szintén távozik a közvetlen vezetőségből Uli Hoeness, a 67 éves sportvezető csütörtökön megerősítette a korábbi sajtóhírt, mely szerint nem indul az év végi elnökválasztáson.

Legfrissebb hírek

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
22 órája

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 11:28

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06
Ezek is érdekelhetik