Németország: a másodosztály újonca szerződtetné a volt Fradi-csatárt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.13. 11:39
null
Djuricin Németországban folytathatja pályafutását (Fotó: landbote.ch)
Az idény végén a svájci élvonalból kiesett a Grasshoppers, ami a keret jelentős változásával jár majd együtt, s többen is távozni készülnek, többek között a korábban a Ferencvárosnál szerepelt kétszeres osztrák válogatott támadó, Marco Djuricin is, akit a hírek szerint a német másodosztály újonca, a Karlsruhe szerződtetne.

 

A sport.ch úgy tudja, a 26 éves osztrák támadó nem volt ott a Grasshoppers felkészülésének kezdetekor, mert Karlsruhében tárgyalt a klubváltásáról, s a lap értesülései szerint már csak az utolsó simítások vannak hátra a transzfer részleteit illetően.

Marco Djuricin a 2016–2017-es idényben szerepelt a Ferencvárosban, s mindent egybevéve 32 tétmeccsen lépett pályára, 11 gól és 6 gólpassz fűződik a nevéhez. Djuricin az elmúlt két idényt a Grasshoppersben töltötte, amelynél összesen 50 mérkőzésen kapott lehetőséget, 16 gólt szerzett, s kiosztott 4 gólpasszt is, s még egy évig élő szerződés köti a zürichi klubhoz.

A karlsruhei ka-news.de szerint Djuricin már korábban közölte a Grasshoppers vezetőivel, hogy nem akar a svájci másodosztályban szerepelni, a klub pedig hajlandó is elengedni – persze csak némi átigazolási díj ellenében.

A német portál szerint ez az összeg nagyjából félmillió euró körül lehet.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
11 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
14 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
16 órája

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29
Ezek is érdekelhetik