Bayern: egyelőre nem tettek ajánlatot Sanéért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.05. 11:41
Karl-Heinz Rummenigge ügyvezető szerint bár régóta szeretnék átigazolni, a Bayern München egyelőre nem tett ajánlatot a Manchester City német válogatott labdarúgójáért, Leroy Sanéért.

Az idén sorozatban hetedik bajnoki címét begyűjtő, kupagyőztes bajor klub vezetői korábban többször is kijelentették, hogy szeretnék Münchenbe csábítani a 23 éves szélsőt, de Rummenigge cáfolta a hírt, mely szerint 80 millió eurót kínáltak volna érte.

„Egyelőre nem tettünk ajánlatot – mondta a Sportbildnek. – Még nagyon messze vagyunk ettől a ponttól. Először is a játékosnak kell döntenie arról, hogy akar-e hozzánk jönni. Ha ez megtörténik, akkor kezdhetünk egyezkedni a Manchester Cityvel.”

Sanét a 2017–2018-as idényben a szezon legjobb fiatal játékosának választották a PL-ben, az elmúlt idényben viszont nem volt stabilan a kezdőcsapat tagja. Pep Guardiola vezetőedző szerint ő megpróbálta elérni, hogy a futballista meghosszabbítsa a szerződését, de Sané nem akart aláírni, így kérdésessé vált a jövője Manchesterben.

A Bayern már igazolt két francia világbajnok védőt: az Atlético Madridtól 80 millió euróért Lucas Hernandez, a Stuttgarttól pedig 35 millióért Benjamin Pavard érkezik.

Legfrissebb hírek

Luis Díaz a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 10:17

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Thomas Müller folytatja a pályafutását – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.22. 16:04

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Véget ér a „magyaros korszak” Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.07.21. 17:57

Nyolcmilliárd euróval a világ tetején a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.07.19. 11:36
Ezek is érdekelhetik