Németország: kiesett a csapat, a volt Vasas-edzőt is elengedték

Vágólapra másolva!
2019.05.16. 15:41
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságtól (2. Bundesliga) búcsúzó 1. FC Magdeburg hivatalos honlapján tudatta, hogy nem hosszabbítja meg Michael Oenning idény végén lejáró szerződését. A Vasas korábbi vezetőedzője így a nyáron távozik a klubtól.

Michael Oenning tavaly novemberben vette át a Magdeburg irányítását, a klub vezetősége azzal a feladattal bízta meg, hogy tartsa a másodosztályban a csapatot. Ez nem sikerült: az utolsó forduló előtt már biztosan kiesőnek számít a Magdeburg a sereghajtó MSV Duisburggal együtt, mivel az osztályozós Ingolstadt öt pontra van. A záró fordulóban a Magdeburg – amely Oenninggel a kispadon 20 meccsen 5 győzelmet aratott, 6 döntetlen mellett 9-szer kikapott – a már bajnok 1. FC Kölnt fogadja.

A volt Vasas-edző – aki nemrégiben Magyarországon járt, és hosszabb interjút adott a Nemzeti Sportnak – idény végén lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a Magdeburg, a tréner mellett több játékos is távozik.



Legfrissebb hírek

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
2025.08.02. 12:11

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
2025.08.01. 22:28

Három korszakban is a csúcson – ismét BL-győztes lett a Magdeburg

Képes Sport
2025.06.24. 19:48

A Magdeburg nyerte meg a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját!

Kézilabda
2025.06.15. 19:44

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Négyesélyes harc a BL-trófeáért a férfi kézilabdában

Kézilabda
2025.06.14. 11:26

Története során először német bajnok a Füchse Berlin férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2025.06.08. 16:52

Hosszabbításos meccs végén maradt benn Szabó Levente csapata a 2. Bundesligában

Német labdarúgás
2025.05.27. 23:51
Ezek is érdekelhetik