Hertha: megegyeztek a vb-bronzérmes belga védővel – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.04.08. 10:22
null
Dedryck Boyata (sárgában) a nyártól a Hertha játékosa lesz? (Fotó: AFP)
Német sajtóértesülések szerint a Bundesligában szereplő Hertha labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását Dedryck Boyata.

 

A 28 esztendős, 16-szoros belga válogatott védő a nyáron csatlakozik a berlini klubhoz – a Sky Sports német kiadása szerint legalábbis a Hertha vezetősége mindenben megállapodott Boyatával.

A védelem közepén és szélén is bevethető Dedryck Boyata jelenleg a Celtic játékosa, amelynél alapembernek számít, ám sérülés miatt a jelenlegi idényben már nem léphet pályára. Mivel azonban a megállapodása a nyáron lejár a skót egyesületnél, a szabályok értelmében már szabadon tárgyalhatott a kérőkkel, a Hertha pedig ezt kihasználta. Boyata így ingyen csatlakozik a német klubhoz.

A futballista – aki korábban megfordult többek között a Manchester Citynél is – értékét a transfermarkt.de piaci hírportál 1.8 millió fontra becsüli. Boyata tagja volt a 2018-as oroszországi világbajnokságon bronzérmes belga válogatottnak is, sőt, a gárda mindhárom csoportmeccsét végigjátszotta.

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
4 órája

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
23 órája

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
Tegnap, 15:02

Népsport: meghalt, mielőtt kijutottak volna a vb-re

Népsport
Tegnap, 9:55

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20
Ezek is érdekelhetik