Bundesliga: visszavonult a bosnyákok ballábas bombázója

Vágólapra másolva!
2019.04.05. 11:43
null
Ha Sejad Salihovic bal lábán volt a labda, a Bayern München sem lehetett biztonságban (Fotó: AFP, archív)
Végleg befejezte profi pályafutását Sejad Salihovic, a Hertha BSC, a Hoffenheim és a Hamburg korábbi labdarúgója, aki a Bundesligában összesen 186, míg a bosnyák válogatottban 47 mérkőzésen lépett pályára.

A 34 esztendős középpályás pályafutása legszebb időszakát a Hoffenheimnél töltötte el, amelyhez 2006-ban, még a harmadosztályban csatlakozott, majd két évvel később már a Bundesligában játszott a csapattal. A klubnál eltöltött kilenc év után Kínába, utána rövid időre Svájcba igazolt, aztán 2017-ben visszatért Németországba, ahol a Hamburg játékosa lett. A kikötővárosiaktól szerződése lejártával tavaly nyáron távozott, azóta nem volt csapata, ügynöke, Tolga Dirican azonban csak most jelentette be hivatalosan, hogy a német másodosztályú klubok érdeklődése ellenére Salihovic nem folytatja a pályafutását.

A kiváló szabadrúgásairól és nagy erejű, ballábas lövéseiről elhíresült futballista a bosnyák válogatottban 47 fellépésén négy gólt szerzett, míg a német első osztályban összesen 47 találatig és 37 gólpasszig jutott.

SALIHOVIC ÖT LEGSZEBB GÓLJA A BUNDESLIGÁBAN

Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
2025.07.09. 16:21

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:04

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

Szalai Attila a héten Isztambulba utazik, közel a megegyezés – sajtóhír

Légiósok
2025.07.07. 09:32

A Mönchengladbach megbüntette német válogatott játékosát az interneten keringő videója miatt

Német labdarúgás
2025.07.02. 17:13

Szalai Attiláért hivatalos ajánlatot tett a Kasimpasa a Hoffenheimnek

Légiósok
2025.06.29. 14:54

Október végén vagy november elején rendezik a Bayern München–Bayer Leverkusen rangadót

Német labdarúgás
2025.06.27. 14:22
Ezek is érdekelhetik