Bundesliga: Az olaszok és az angolok tisztelik az edzőket – Doll

Vágólapra másolva!
2019.04.18. 22:20
Thomas Doll szerint a német sajtó sokkal kegyetlenebb a futballedzőkkel, mint az olasz vagy az angol.

A Bundesligában sereghajtó Hannovert január óta irányító szakember 2008 óta először dolgozik a hazájában, közben megjárta Törökországot, Szaúd-Arábiát és a Ferencvárosnál Magyarországot is.

„A több mint tíz év alatt nagyon sok minden változott, legfőképpen a sajtóban – mondta az 53 éves szakember. – Nem mondom, hogy az edzők a futball áldozatai, mindenkit az eredményei minősítenek. Az zavar, hogy elfogyott az edzők iránti tisztelet, a játékosok a sajtóban beszélnek a taktikáról.”

Doll szerint az is aggasztó, hogy sokszor az idény közben kiderül, hogy egy edző annak végeztével távozni fog a posztjáról – így van ez vele, valamint vasárnapi ellenfelével, Dárdai Pállal is a Herthánál.

„Ilyen esetben adódik a kérdés, hogy tartod meg a tekintélyed a csapatod és a szurkolók előtt? A Bayern Münchennél Niko Kovacot a kinevezése óta támadták, és még most is hétről hétre felteszik a kérdést, megfelelő ember-e a pozícióra – mondta Doll. – Angliában és Olaszországban az edzőnek hatalma van, ő a főnök. Németországban nincs ekkora tisztelet, ennek meg kellene változnia. Ha nyersz, mindenki melléd áll, ha veszítesz, elhagynak.”

Legfrissebb hírek

Bódog Tamás úgy érzi, egy jó feladat hamarosan megtalálja

Minden más foci
4 órája

Lőw Zsolt: Orbán nagyon jó úton halad a visszatérés felé

Német labdarúgás
6 órája

Marcus Thuram megsérült, kihagyhatja a jövő heti milánói derbit

Olasz labdarúgás
7 órája

Szerződést hosszabbított Schäfer András klubrekorder csapattársa

Német labdarúgás
13 órája

A Lipcse csatára a klubrekord-beállítás előtt álló Lőw Zsoltot dicsérte

Német labdarúgás
2025.04.17. 18:48

Schäfer András: Ha a következő tíz évet az Unionban tölteném, az is teljesen rendben lenne

Légiósok
2025.04.17. 14:05

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.17. 12:07

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
2025.04.16. 22:39
Ezek is érdekelhetik