Bundesliga: a Nürnbergnek és a Bayernnek is kedvezőtlen az 1–1

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.28. 20:01
null
Gnabry (jobbra) mázlista gólt szerzett (Fotó: AFP)
A német Bundesliga 31. fordulójában a listavezető Bayern München hátrányból 1–1-es döntetlent játszott a Nürnberg otthonában, amivel eldőlt, hogy a házigazdák egyenes ágon nem maradnak bent az élvonalban az idény végén, míg a Bayern nem tudta maximálisan kihasználni a Borussia Dortmund szombati botlását, de így is két pontra növelte előnyét a fekete-sárgákkal szemben – igaz, ehhez kellett, hogy a hazaiak a 89. percben büntetőt hibázzanak.

A Bayern azzal a tudattal lépett pályára a 17. helyen álló Nürnberg otthonában, hogy győzelme esetén négypontos előnyre tehet szert a szombaton a Ruhr-vidéki rangadót a Schalke ellen 4–2-re elveszítő Borussia Dortmunddal szemben a tabella élén, ezzel együtt gyakorlatilag másodosztályba taszíthatja a Nürnberget.

Az első félidőben többnyire a listavezető akarata érvényesült, igaz, kaput eltaláló lövésből mindkét fél ugyanannyit jegyzett az első 45 percben: mindkét kapusnak két-két alkalommal kellett védenie.

A fordulás után viszont jött a hideg zuhany a vendégek számára: alig több mint három perc után vezetést szerzett a Nürnberg! Sven Ulreich nagy bravúrral még védeni tudott Löwen lövésénél, ám a kipattanó labdát Matheus Pereira okosan elcsavarta a jobb alsóba.

A kapott gól után a Bayern továbbra is irányította a játékot, és érezhető volt, hogy csak idő kérdése, hogy mikor sikerül egyenlítenie: ez végül a 75. percben sikerült Serge Gnabry szerencsés találatával.

A dráma azonban csak az utolsó percekben érkezett: a csereként pályára lépő Alphonso Davies kézzel ért a labdához a tizenhatoson belül, ráadásul eközben le is könyökölte emberét, tizenegyes! A Nürnberg számára rendkívül fontos büntetőből Tim Leibold azonban a bal kapufa tövére rúgta a labdát, amely visszapattanva keresztbe elgurult a gólvonal előtt...

A ráadás perceiben aztán még a Bayernnek is lett volna lehetősége megnyerni a mérkőzést, de Kingsley Coman a kapusba lőtte ordító helyzetben a ziccerét, így maradt az 1–1, ami vélhetően a Nürnberg kiesését eredményezi – bár az osztályozós helyet a Stuttgarttal szemben még elcsípheti.

ÖSSZEFOGLALÓ

NÉMET BUNDESLIGA
31. FORDULÓ

Nürnberg–Bayern München 1–1
(Matheus Pereira 49., ill. Gnabry 75.)

KORÁBBAN
Hoffenheim–Wolfsburg 1–4
(Szalai 9., ill. William 41., Weghorst 69., 88., Arnold 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 31 22 5 4 80–30 +50 71
2. Borussia Dortmund 31 21 6 4 74–40 +34 69
3. RB Leipzig 31 19 7 5 59–24 +35 64
4. Eintracht Frankfurt 31 15 9 7 58–35 +23 54
5. Mönchengladbach 31 15 6 10 49–38 +11 51
6. Bayer Leverkusen 31 16 3 12 57–49 +8 51
7. Hoffenheim 31 13 11 7 66–45 +21 50
8. Wolfsburg 31 14 7 10 52–46 +6 49
9. Werder Bremen 31 12 10 9 53–46 +7 46
10. Fortuna Düsseldorf 31 12 4 15 44–60 –16 40
11. Hertha 31 9 10 12 41–48 –7 37
12. Mainz 31 10 6 15 37–52 –15 36
13. Freiburg 31 7 11 13 40–56 –16 32
14. Augsburg 31 8 7 16 47–59 –12 31
15. Schalke 31 8 6 17 36–54 –18 30
16. VfB Stuttgart 31 6 6 19 28–67 –39 24
17. Nürnberg 31 3 10 18 25–57 –32 19
18. Hannover 31 4 6 21 26–66 –40 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik