Németország: a Bayernnek nem tetszik Löw időzítése

Vágólapra másolva!
2019.03.06. 14:20
Élesen kritizálta Joachim Löw szövetségi kapitányt a Bayern München vezetősége, amely szerint a szakember rosszul időzített annak közlésével, hogy a klub három labdarúgójára, Thomas Müllerre, Mats Hummelsre és Jérome Boatengre nem számít a jövőben a válogatottnál.

A német szövetség (DFB) keddi közleménye szerint a tréner személyesen közölte döntését a három Bayern München-futballistával. A trió tagja volt a 2014-es világbajnok keretnek ugyanúgy, mint a tavalyi, oroszországi tornán nagy meglepetésre már a csoportkör után búcsúzó nemzeti csapatnak. A két védő, a 76-szoros válogatott Boateng és a 70-szeres válogatott Hummels is 30 éves, míg a kereken 100 válogatott szereplésnél tartó támadó, Müller 29 esztendős.

A Karl-Heinz Rummenigge ügyvezető és a Hasan Salihamidzic sportigazgató által aláírt szerdai kommünikében az áll, hogy sportszakmai döntéseket általában nem szokás kommentálni.

Ezzel együtt a döntés közlésének időpontja és körülményei vitathatóak” – hangsúlyozzák a vezetők.

Rummenigge és Salihamidzic csodálkoznak azon, hogy Löw miért csak most hozta nyilvánosságra döntését.

A német válogatott tavaly november 19-én játszotta legutóbbi mérkőzését. Bosszant minket, hogy a Bayern meghatározó játékosai csak három és fél hónappal később kapnak tájékoztatást, miközben fontos összecsapásra készülnek a Bundesligában és a Bajnokok Ligájában is” – írják a közleményben.

A Bayern szerint Löw keddi, müncheni látogatását nem jelentették be előre.

Legfrissebb hírek

Wirtz szabadrúgásgólt lőtt, a németek javítottak a pozsonyi botlás után

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:56

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48
Ezek is érdekelhetik