Bayern: alig tért vissza, ismét megsérült Arjen Robben

Robben (jobbra) edzés közben ismét megsérült (Fotó: AFP)
Arjen Robben, a Bayern München 35 esztendős szélsője edzés közben szenvedett vádlisérülést, így heteken át nem lesz bevethető – árulta el a német klub vezetőedzője, Niko Kovac. A holland labdarúgó már korábban bejelentette, a nyáron távozik a müncheni csapattól, és azt sem tartja kizártnak, hogy a folyamatos sérülések miatt befejezi karrierjét.
Niko Kovac vezetőedző csütörtökön közölte, hogy a 35 éves szélső tréning közben szenvedett vádlisérülést, és emiatt kihagyja szombaton a Wolfsburg elleni bajnokit, majd négy nappal később a Liverpool elleni visszavágót is a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Egyelőre nem tudni, hogy a légiós meddig lesz harcképtelen.
Robben tavaly novemberben is kidőlt a sorból izomsérüléssel, és csak február elején térhetett vissza.
A világbajnoki ezüst- és bronzérmes játékos – aki 2009 nyarán igazolt át a bajor egyesülethez – december elején jelentette be, hogy a szezon végén távozik a Bayern Münchentől, és azt sem tartja kizártnak, hogy egyben vissza is vonul.
Legfrissebb hírek

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját
Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06
Ezek is érdekelhetik