Dárdai Pál: Olykor kicsit szenvedni kell

Vágólapra másolva!
2019.01.20. 10:23
null
Dárdai Palkót nem kell az apjához hasonlítgatni (Fotó: Imago)
A vasárnapi, Nürnberg elleni idegenbeli bajnoki előtt az elmúlt négy év legszebb pillanatairól, a berlini öltöző takarításáról, a stresszről, valamint gyerekei jövőjéről is beszélt lapunknak a Hertha BSC vezetőedzője, Dárdai Pál.

 

 

– Melyik volt az elmúlt négy esztendő legszebb pillanata?
– Mindig az a legjobb érzés, amikor az idény utolsó meccse után lezárom a berlini teendőket, és indulok a Balatonra – felelte Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője, aki 2015 februárja óta irányítja a berlini együttest. – Egyetlen mérkőzést sem emelnék ki, mert nekünk minden győzelem fontos, valamint nehéz is egyben. Sokan csodát várnak, de ha végignézünk a keretünkön, korábbi válogatottakat találunk, valamint olyan játékosokat, akik most bontogatják szárnyaikat hazájuk nemzeti csapatában. Többnyire ismeretlen labdarúgókat fejlesztünk tovább, ezért a hatodik–nyolcadik hely megszerzése a realitás, az első négybe kerüléshez hatalmas szerencse is szükséges. Ennek tükrében az a legszebb pillanat, amikor a kemény munka után az első tízben végzünk, én pedig beülök az autóba, és a Balatonnál kiszállok a kocsiból. Abban a négy hétben jut idő a feltöltődésre, és aztán újra nekivághatok a munkának.

– Azért decemberben, az ünnepek tájékán is jutott némi idő a pihenésre?
– Elég sűrű napok voltak. Sok baráttal találkoztunk, meglátogattuk a nagyszülőket, nagynéniket, unokatestvéreket, Mázaszászváron pedig keresztapa vagyok. A programba egy kis foci is belefért, majd elmentünk a balatoni nyaralónkba, megünnepeltük a szilvesztert, Budapesten pedig színházban jártunk, hogy a gyerekek minél többet lássanak a magyar kultúrából. Kevés alvás, sok ital, sok nevetés, úgyhogy végül az első három napban a szabadságomat pihentem ki.

– Vasárnap Nürnbergben kezdik a tavaszi idényt. Veszélyes helyzet, ha a játékosok könnyű kilencven percre számítanak a sereghajtó otthonában?
– Azért nem veszélyes, mert a héten emlékeztettük a fiúkat, hogy a téli szünet előtti három bajnokin mindössze egy pontot szereztünk. Sajnos elfelejtették, hogy amikor az ellenfél birtokolja a labdát, kicsit szenvedni kell. Ebben az idényben nagy hangsúlyt fektettünk a támadásokra, ez a pályán is visszaköszönt, de amikor a két kreatív szervezőnk Javairo Dilrosun és Marko Grujics megsérült, a játékunk szürkébbé vált. A támadófutball a labdaszerzés rovására ment, emiatt több gólt kaptunk, s most próbáljuk egyensúlyba hozni a csapatot.

– A cél, hogy továbbra is stabil középcsapat legyen a Hertha?
– Berlinben általában az idény előtt meghatározzuk a célokat, aztán amikor kicsit jobban megy a csapatnak, mindenki a Bajnokok Ligájáról kezd el beszélni. Ez a játékosokhoz is eljut, és olyankor ahelyett, hogy egyet előre, a drukk hatására két lépcsőt visszalépünk. Talán elhisszük, hogy jók vagyunk, talán a nyomástól válunk görcsössé, ezt még nem tudtam megfejteni.

– Az Európa-ligában indulásra jogosító helyezés elérése motiválja a csapatot? Lerövidül a nyári felkészülés, az anyagiak és a színvonal terén sem lehet összehasonlítani a Bajnokok Ligájával, ráadásul kettős terheléssel jár.
– Persze, a gyakorlatban mindenki az Európa-ligáról beszél, de miután elindulunk, alig jönnek nézők a stadionba, és kiderül, senkit sem érdekel. Edzői szempontból viszont fontos lenne a részvétel, mert a tehetségek sokat fejlődhetnek az El-meccseken. Arne Maier, Maximilan Mittelstädt vagy Jordan Torunarigha az európai kupameccseken játszotta be magát a csapatba, a vezetőségből pedig senki sem szól, ha a meccseket feláldozzuk az építkezés oltárán. A fiataloknak adnánk lehetőséget, ahhoz pedig elég bő a keret.

– A tűz és a lelkesedés négy év után is töretlen?
– Ha nem így lenne, vagy azt érezném, hogy nem tudok hatni a futballistákra, már nem ülnék a kispadon. A héten egyszer odacsaptam, mert hatalmas kupleráj volt az öltözőben. Szóltam, hogy délután fél egykor bemegyek, és ha nincs rendben mindegyik szekrény, vagy szemetet látok a padlón, délután edzést tartok. Amikor besétáltam, katonás rend fogadott. Olykor muszáj meghúzni a vonalat, de még szót fogadnak. Ezt meg kell becsülni, mert négy esztendő sok idő ugyanannál a csapatnál. Talán nekem is az a legnehezebb, hogy mindig valami újat találjak ki, amitől a futballisták nem válnak fásulttá, s nem unottan mennek haza az edzésről. Mert ha a játékos kedvetlenül távozik, a következő tréningre ugyanúgy érkezik.

– Hogyan mérhető a fejlődés annál a csapatnál, amely éveken keresztül a középmezőnyben végez?
– Anyagilag megerősödött az egyesület, a játékosok nem eligazolni, hanem maradni akarnak, és képzett labdarúgók szeretnének hozzánk szerződni – pálfordulásnak is nevezhetjük, ami az utóbbi években a Herthával történt. Ezzel a játékosállománnyal nem egyszerű elérni a középmezőnyt, a Bundesligában öt-hat klub költségvetése és kerete kiemelkedő, miközben a többi tizenkét együttesből bármelyik kieshet. A tucatnyi csapat külön bajnokságot vív, és mi ebben a mezőnyben szinte mindig az első háromban végzünk, és ezt a stabilitást az utóbbi évek munkájával értük el.

Dárdai a meccseket élvezi, a stresszről a sajtó gondoskodik (Fotó: Dömötör Csaba)
Dárdai a meccseket élvezi, a stresszről a sajtó gondoskodik (Fotó: Dömötör Csaba)

 

– Bundesliga-edzőként mi ad örömöt és mi jelent idegeskedést?
– A meccseket mindig élvezem, a stresszről pedig a sajtó gondoskodik. Az utánpótlás- és a felnőttcsapat irányítása között a média jelenti a különbséget. Ha fiatalokkal dolgoznék, a délelőtti edzés után otthon ebédelnék a feleségemmel, és senkit sem érdekelne, hányadik helyen akarok végezni az idény végén. A játékosok képzése lenne a feladatom és az, hogy megnyerjem őket a klubnak. Reggel fél nyolckor kinyitnám az öltözőt, este nyolckor hazamennék, de cserébe a szurkolók és a média sem szekálna.

– Berlini klubikonként és sikeres vezetőedzőként a drukkerek aligha szekálják.
– Tíz Hertha-szurkolóból általában kettő elégedetlen, kettő nem tudja, mit akar, de szerencsére hat elégedett a munkámmal. Ha megnézzük, milyen eredményeket produkált a Hertha előttem, és hol tart azóta a klub – saját nevelésű tehetségekre alapozva –, büszke lehetek az eddigi négy évre.

– Az apa-fiú kapcsolatban változott valami, amióta legnagyobb fia, Pál az első csapat tagja?
– Nemigen. Nem morgok, ha aznap nem csipkedi magát eléggé az edzésen. Legfeljebb néha odaszólok neki, de otthon nem beszélünk a fociról. Mi jól kezeljük a helyzetet, de másoknak ez nem sikerül. A csapaton belül nincs ebből probléma, azért viszont szóltam, amikor az újságírók a cikkekben és a tudósításokban rendre odaírták Palkó neve mellé, hogy az edző fia. Szerencsére azóta leszoktak erről. Semmi gond, jön majd Marci, aztán Bence… Vagy megszokják a Dárdai fiúkat, vagy megint jönnek az irigy megjegyzések.

– Vagyis a Dárdai névvel még hosszú évekig találkozunk a német élvonalban?
– Az sem zavar, ha esetleg egyikükből sem lesz stabil Bundesliga-játékos. Jó tanulók voltak, megfelelő nevelést kaptak, sosem kell majd szégyenkeznünk miattuk.

 

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
10 órája

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
Tegnap, 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36
Ezek is érdekelhetik