Bayern: Robben bejelentette a búcsút, tíz év után távozik!

Vágólapra másolva!
2018.12.02. 18:02
null
Robben nyáron távozik Münchenből (Fotó: AFP)
Arjen Robben elárulta, még nem tudja hol folytatja pályafutását, de nem hosszabbítja meg a szezon végén lejáró szerződését a Bayern Münchennél. A klubelnök szerint nem a holland szélső lesz az egyetlen, aki búcsút int a bajor együttes meghatározó játékosai közül.

Ez az utolsó évem a Bayernnél. Néhány hete hoztam meg a döntést. Úgy vélem, ez a helyes lépés, és időszerű, hogy most bejelentsem" – idézte vasárnap az Algemeen Dagblad holland lap a támadót, akinek a nyilatkozatát átvette a német sajtó.

A januárban 35 éves Arjen Robben 305 mérkőzést játszott eddig a müncheni csapatban, amellyel többek között hét bajnoki címet nyert. Eredményes játékát jelzi 143 gólja, köztük az, amelyikkel a Bayern München 2013-ban – a döntőben a Borussia Dortmundot legyőzve – megnyerte a Bajnokok Ligáját.

„Tíz éve vagyok itt, csodálatos pillanatokat éltem át. Hogy mit csinálok a Bayern után? Érkeznek majd az ajánlatok, úgyhogy hamarosan meglátjuk" – mondta a 96-szoros holland válogatott játékos.

Vasárnap a klubelnök Uli Hoeness is úgy nyilatkozott, hogy Robben és a 35 éves Franck Ribéry nagy valószínűséggel utolsó szezonját játssza a Bayern Münchenben.

Legfrissebb hírek

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
Tegnap, 13:14

Nagyot zuhant a Liverpool, élre állt a címvédő BL-erősorrendünkben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:28

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Luis Díaz duplájára alapozva Frankfurtban is hibátlan maradt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.04. 20:30

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 16:06

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27
Ezek is érdekelhetik