Németország: „Guardiola miatt bukdácsol a válogatott”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.20. 12:13
null
Pep Guardiola hibája lenne a német válogatott hanyatlása? (Fotó: AFP)
Az NSZK-val 1980-ban Európa-bajnoki címet szerző Hans-Peter Briegel szerint Pep Guardiola hibája, hogy a német válogatott bukdácsol.

 

Mint ismert, a négyszeres világbajnok az oroszországi tornán a csoportkörben búcsúzott, majd a Nemzetek Ligájában utolsó helyen zárva kiesett a B-divízióba. A korábbi 72-szeres nyugatnémet válogatott védő szerint a németek vesszőfutásáért a Manchester City menedzsere a felelős, aki 2013 és 2016 között irányította a Bayern Münchent.

„Egy nagyon egyszerű elvet felejtettünk el: a labdarúgásban az eredmény fontosabb, mint az, hogy kontrolláljuk a játékot – mondta a 63 éves Briegel a La Repubblicának. – Guardiola Münchenbe érkezése óta valami megváltozott, az az illúziónk támadt, hogy 75 százalékos labdabirtoklás kell a győzelemhez, ugyanakkor a labdabirtoklás nem elég a sikerhez, legalábbis nem mindig.”

„A közelmúlt és a francia válogatott vb-szereplése megmutatta, hogy lehet úgy is nyerni, hogy hagyod az ellenfélnél a labdát, és 50 százalék alatti birtoklással zársz” – tette hozzá a korábbi védő.

A Manchester City menedzsere három bajnoki címét, két Német Kupát, európai Szuperkupát és klub-vb-t nyert a Bayern kispadján.

A német válogatott az idei első hat tétmeccsén uralta a játékot labdabirtoklásban, mégis csupán egyszer nyert, Briegel nyilatkozata után viszont megszakadt a széria, a hollandok ellen csupán 46 százalékban volt a labda a németeknél – igaz, a biztosnak látszó győzelmet a végén elszórakozták.

Legfrissebb hírek

Wirtz szabadrúgásgólt lőtt, a németek javítottak a pozsonyi botlás után

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:56

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48
Ezek is érdekelhetik