Hertha: Dárdai szerint kiismerték, új trükkök kellenek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.07. 12:23
A Hertha négy forduló óta nyeretlen a Bundesligában, aminek részben oka lehet az is, hogy az idény elején berobbanó fiatal holland labdarúgóját, Javairo Dilrosunt feltérképezték az ellenfelek.

„Az idény elején Javairo ismeretlen volt az ellenfeleknek, mostanra viszont kiismerték, mindenki megtanult alkalmazkodni a trükkjeihez. Gyorsan újítanunk kell, be kell gyakorolnunk új dolgokat, hogy visszanyerje veszélyességét” – idézi a Bild Dárdai Pál vezetőedzőt. „Az idény elején Javairo ismeretlen volt az ellenfeleknek, mostanra viszont kiismerték, mindenki megtanult alkalmazkodni a trükkjeihez. Gyorsan újítanunk kell, be kell gyakorolnunk új dolgokat, hogy visszanyerje veszélyességét” – idézi a Bild Dárdai Pál vezetőedzőt.

„Valóban megváltozott körülöttem a világ. Alighogy megkapom a labdát, két-három ellenfél próbálja utamat állni – erősítette meg trénere szavait a 20 esztendős Javairo Dilrosun. – Ez persze nem újdonság, hiszen a korosztályos csapatokban mindig ketten őriztek. Nem bizonytalanodom el, hamarosan újra jönnek a gólok, meglátják. De persze az is lehet, hogy miközben rám jobban ügyelnek, máshol rés keletkezik az ellenfél védelmén, és azt csapatunk valamelyik másik játékosa kihasználja. A közösség sikere a fontos!”

A Bundesligában szeptemberben bemutatkozó holland utánpótlás-válogatott szélső kilenc bajnoki mérkőzésen lépett pályára a bajnoki idényben, hatszor volt tagja a berlini kezdőcsapatnak, két gólt szerzett.

A tabella nyolcadik helyén álló Hertha szombaton a 17. helyezett Düsseldorf vendége lesz, Dilrosun reméli, hogy már akkor „elsül a lába”.

Legfrissebb hírek

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
13 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44

Ifjabb Dárdai Pált elengedi a Hertha, az is sejthető, hol folytatja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.17. 14:04

Újabb fontos szakember hagyja el a Hertha BSC-t – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.15. 11:32

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38

Dárdai Bence a vb-kijutásról, a Real Madridról és egyszerre három Dárdairól álmodik a válogatottban

Magyar válogatott
2025.04.30. 17:01
Ezek is érdekelhetik