Németország: Megtiszteltetés az U17-es válogatott vezetése – Dárdai Márton

Vágólapra másolva!
2018.10.16. 17:02
Dárdai Pál középső fia, Márton csapatkapitányként vezette a német U17-es válogatottat, a dánok elleni mérkőzések között pedig a Német Labdarúgó-szövetség készített vele interjút, amelyből az is kiderül, hogyan segítik egymást a Dárdai család tagjai.

„A Herthánál is az enyém a megtiszteltetés, úgyhogy nem volt teljesen új a szerepkör számomra. A német válogatott vezetése ugyanakkor különleges megtiszteltetés és nagyszerű érzés” mondta a 16 éves középhátvéd, akit arról is faggattak, hogyan vélekedik a kapitányi szerepről:„A Herthánál is az enyém a megtiszteltetés, úgyhogy nem volt teljesen új a szerepkör számomra. A német válogatott vezetése ugyanakkor különleges megtiszteltetés és nagyszerű érzés” mondta a 16 éves középhátvéd, akit arról is faggattak, hogyan vélekedik a kapitányi szerepről:

„Természetes jó példával akarok járni mindenki előtt, és magammal húzni a srácokat, de nem érzem, hogy egyedül vezetném a csapatot. Amikor szoros volt a dánok elleni mérkőzés, akkor három-négy srác ugyanúgy tüzelte a többieket, hogy újra erőre kapjunk” – felelte.

Dárdai Pál középső fia még csak fél éve kapta meg a lehetőséget, hogy a német színeket képviselje, de máris kivívta magának a kapitányi posztot. A fiatal futballistát arról is megkérdezték, meglepődött-e, hogy ilyen hamar kinevezte őt Michael Feichtenbeiner.

„Kicsit igen, ugyanakkor meggyőző volt a klubomban nyújtott teljesítmény, és rengeteget dolgozom azért, hogy jó teljesítményt nyújtsak. Az egyik célom volt, hogy kapitánya legyek az U17-es csapatnak, nagyszerű, hogy ez sikerült.”

A Herthával vezetik a korosztályos bajnokságot, a német válogatott pedig Angliához hasonlóan kiemeltként csak az elitkörben csatlakozik az U17-es Eb-selejtező mezőnyéhez. S hogy mik a céljai?

„Természetesen ki akarjuk harcolni a helyünket az Európa-bajnokságra, és ott a lehető legmesszebb jutni. A Herthával elég, ha megőrizzük a pozíciónkat – mondta nevetve. – Ugyanakkor még mindig vannak hátra rangadók.”

Édesapja, a Hertha felnőttcsapatát irányító Dárdai Pál is a helyszínen tekintette meg a dánok elleni első meccset.

„Gratulált a kapitányságomhoz, és természetesen a játékomról is elmondta a véleményét – mondta Márton, akit a felnőttcsapat keretébe tartozó testvére is segít. – Sok tanácsot kapok a bátyámtól, Palkótól. Ő mutatja nekem, hogyan lehet eljutni a Bundesligába. Mindent, amit tanulok, tovább tudom adni Bencének, úgyhogy mindenki tanul mindenkitől.”

Legfrissebb hírek

Szabics Imre: Megígértem édesapámnak, hogy befejezem az iskolát

Német labdarúgás
6 órája

A Bochum legyőzésével három pontra csökkentette hátrányát a Leverkusen

Német labdarúgás
17 órája

A szeptember óta egy meccset sem játszó Lisztes Krisztiánt kölcsönadná a Frankfurt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.27. 12:28

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Bő egy éven belül másodszor hosszabbította meg sikeredzője szerződését a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.03.22. 13:27

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Az Eintracht Frankfurt játékosa megdöntötte a Bundesliga sebességi rekordját

Német labdarúgás
2025.03.17. 18:10

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12
Ezek is érdekelhetik