Bayern: Nem egy csapatként dolgozunk – Niko Kovac

Vágólapra másolva!
2018.10.07. 11:53
A Bayern München vezetőedzője, Niko Kovac magára vállalta a felelősséget a Borussia Mönchengladbach elleni 3–0-s hazai Bundesliga-vereség után, és a bajorok támadója, Thomas Müller is beszélt a csapat rossz formájáról.


Niko Kovac sorozatban négy meccs óta nem tudja győzelemre vezetni a csapatát (Fotó: AFP)
Niko Kovac sorozatban négy meccs óta nem tudja győzelemre vezetni a csapatát (Fotó: AFP)

 

„Mindenki próbálkozott, de nem csapatként dolgoztunk, egységesen kell az ilyen helyzeteket megoldanunk” – nyilatkozta a Borussia Mönchengladbach elleni 3–0-s vereség után a Bayern München vezetőedzője, Niko Kovac.

„Az utóbbi időben túl sok egyéni hibát követünk el, ami nem adja meg a biztonságot a csapatnak. Néha jó periódusaid vannak, néha meg rosszak. Én vagyok a felelős érte, a lehető leghamarabb ki kell ebből lábalnunk" – fejtette ki gondolatait a szakember a Sky Sportsnak.

Zsinórban a negyedik tétmérkőzésén nem tudott nyerni a Bayern München, ebből kettőn vereséget is szenvedett.

„Brutális ez a mostani szituáció. Tettünk erőfeszítéseket, de nem a jó döntéseket hoztuk meg. Most következik a válogatott szünet, ami talán kapóra is jöhet, ám utána muszáj lesz pontokat szereznünk" – mondta Thomas Müller, a bajorok félidőben lecserélt támadója.

NÉMET BUNDESLIGA
A 7. FORDULÓ EDDIGI EREDMÉNYEI

Bayern München–Borussia Mönchengladbach 0–3 (Pléa 14., Stindl 16., Herrmann 88.)
Borussia Dortmund–Augsburg 4–3
(Alcácer 62., 80., 96., Götze 84., ill. A. Finnbogason 22., Max 71., Gregoritsch 87.)

Hannover 96–VfB Stuttgart 3–1 (Wood 30., 45+1., Bebou 91., ill. M. Gomez 50.)
Mainz 05–Hertha BSC 0–0
Fortuna Düsseldorf–Schalke 04 0–2 (McKennie 47., Burgstaller 53.)
Werder Bremen–Wolfsburg 2–0 (Klaassen 35., Eggestein 86.)

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 7 5 2 23–8 +15 17
2. Mönchengladbach 7 4 2 1 15–9 +6 14
3. Werder Bremen 7 4 2 1 13–8 +5 14
4. Hertha 7 4 2 1 12–7 +5 14
5. Bayern München 7 4 1 2 12–8 +4 13
6. RB Leipzig 6 3 2 1 10–9 +1 11
7. Mainz 7 2 3 2 4–4 0 9
8. Wolfsburg 7 2 3 2 10–11 –1 9
9. Augsburg 7 2 2 3 14–13 +1 8
10. Nürnberg 6 2 2 2 7–10 –3 8
11. Hoffenheim 6 2 1 3 10–10 0 7
12. Eintracht Frankfurt 6 2 1 3 10–10 0 7
13. Freiburg 6 2 1 3 9–13 –4 7
14. Schalke 7 2 5 5–9 –4 6
15. Bayer Leverkusen 6 2 4 7–13 –6 6
16. Hannover 7 1 2 4 8–14 –6 5
17. Fortuna Düsseldorf 7 1 2 4 5–11 –6 5
18. VfB Stuttgart 7 1 2 4 6–13 –7 5

 

Legfrissebb hírek

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
12 órája

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
14 órája

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik