Németország: Löw elutazott Özilhez, aki nem kért a trénerből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.26. 07:42
null
Özil nem akar Löwékkel beszélni (Fotó: AFP, archív)
Német lapértesülések szerint Joachim Löw, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya néhány nappal ezelőtt Angliában személyesen próbált meg beszélni Mesut Özillel, ám a szakember hoppon maradt – méghozzá Unai Emery miatt!

 

Mint ismert, az Arsenal sztárja a nyári világbajnokságot követően mondta le a válogatottságot, mert elege lett a szerinte felé irányuló rasszizmusból és tiszteletlenségből.

Joachim Löw a balhé kapcsán néhány héttel ezelőtt arról beszélt, semmi esélyét nem látja, hogy Özil újra válogatott legyen, mondván, többször is kereste telefonon a 29 éves játékost, ám egyik alkalommal sem érte el.

A Bild most arról ír, hogy Löw vasárnap a segítőjével, Oliver Bierhoff-fal Londonba utazott – a két szakember célja nem titkoltan az volt, hogy személyesen egyeztessen Özillel. A lap szerint Löwék ellátogattak az Arsenal edzőközpontjába, ám ez volt a végállomás! Löw és Bierhoff megtekintette volna az Arsenal felkészülését, hogy aztán beszélhessenek Özillel, a londoniak viszont megtagadták a belépést.

A német média szerint maga Unai Emery rendelte el, hogy Löwék ne juthassanak be az edzésre, mondván, nem látnák őket szívesen. A Bild ugyanakkor hozzáteszi, hogy a látogatói szektorban Löw tudott beszélni több német játékossal is, így Bernd Lenóval, Per Mertesackerrel és Shkodran Mustafival.

Bierhoff a látogatásról annyit mondott, Özil nem akart velük kapcsolatba lépni.

„Szerettünk volna egyeztetni Mesuttal, de el kell fogadnunk, hogy ő jelenleg nem kíván beszélni velünk” – idézi a szakembert a Bild.

Mesut Özil 92 mérkőzésen lépett pályára a német válogatottban, ezeken 23 gólt szerzett. Legnagyobb sikere a 2014-es világbajnoki győzelem.

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

La Liga: többszörös nemi erőszakkal vádolt játékost igazolt a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.07. 19:08

Gyökerest lecserélték, az Arsenal kikapott a Villarrealtól

Angol labdarúgás
2025.08.06. 20:57

Az Arsenal korábbi szűrőjével erősíthet a Villarreal – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.08.03. 10:43

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59
Ezek is érdekelhetik