Bundesliga: Gulácsiék döntetlent játszottak hazai pályán

Vágólapra másolva!
2018.09.02. 17:23
null
Gulácsi Péter több nagy védést is bemutatott (Forrás: AFP)
Az RB Leipzig, kapujában Gulácsi Péterrel, a Fortuna Düsseldorfot fogadta, és megszerezte első pontját a német Bundesliga 2018–2019-es szezonjában.

Némi meglepetésre a vendég Düsseldorf kezdett aktívabban, és Marvin Ducksch lövései után Gulácsi Péternek kétszer is védenie kellett az első öt percben. A folytatásban feljavult a Lipcse, amely a 10. minutumban Kevin Kampl lágyan beívelt szabadrúgásából veszélyeztetett, Nordi Mukiele fejese után Michael Rensing húzta le a labdát a kapu jobb felső sarka elől.

Az első félidő legnagyobb lehetőségére a 41. percig kellett várni, ekkor Jean-Kevin Augustin talált a kapuba, ám les miatt nem adták meg a gólt.

A fordulás után ismét a Düsseldorf kezdett lendületesebben, olyannyira, hogy a 47. percben a vezetést is megszerezte Friedhelm Funkel együttese. Matthias Zimmermann 17 méterről, kapásból lőtt Gulácsi kapujának jobb oldalába (0–1). Bár a gólpasszt nem ő jegyezte, az akcióban kulcsszerep jutott Rouwen Henningsnek, aki a felezővonalnál három hazai játékossal szemben is meg tudta tartani a labdát.



A kapott gól után a hazai gárda szinte labdához sem engedte a vendégjátékosokat, még ha teljesen nem is sikerült a kapujuk elé szorítani őket. A 68. minutumban összejött az egyenlítés: a védővonal mögé bepasszolt labdára Augustin érkezett a legjobb ütemben, és a kivetődő Rensing felett a hálóba emelt (1–1).

A hajrában a csereként beálló Matheus Cunha szerezhette volna meg a győztes gólt a hazaiaknak, ám Timo Werner beadása után a jobb kapufa mellé ollózta a labdát. Míg a másik oldalon Ducksch bal felsőbe tartó lövését tolta ujjheggyel sarokrúgásra Gulácsi.

A Leipzig a Dortmund vendégeként elszenvedett 4–1-es vereség, az újonc Düsseldorf pedig az Augsburggal szemben 2–1-re elbukott nyitány után szerezte meg első pontját a Bundesliga 2018–2019-es kiírásában.

NÉMET BUNDESLIGA
2. FORDULÓ

RB Leipzig–Fortuna Düsseldorf 1–1 (Augustin 68., ill. Zimmermann 47.)
KÉSŐBB
Schalke–Hertha 18.00
KORÁBBAN
Hannover–Borussia Dortmund 0–0
Hoffenheim–Freiburg 3–1
(Szalai 50., 63., Kramaric 94., ill. Heintz 36.)
Bayer Leverkusen–Wolfsburg 1–3 (Bailey 24., ill. Özcan 36. – öngól, Weghorst 55., Steffen 60.)
Eintracht Frankfurt–Werder Bremen 1–2 (Haller 49. – 11-esből, ill. Oszako 21., Rashica 96.)
Augsburg–Borussia Mönchengladbach 1–1 (Gregoritsch 12., ill. Plea 68.)
Nürnberg–Mainz 1–1 (Ishak 48., ill. Mateta 25.)
VfB Stuttgart–Bayern München 0–3 (Goretzka 37., Lewandowski 62., Th. Müller 76.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 2 2 6–1 +5 6
2. Wolfsburg 2 2 5–2 +3 6
3. Borussia Dortmund 2 1 1 4–1 +3 4
4. Mönchengladbach 2 1 1 3–1 +2 4
5. Werder Bremen 2 1 1 3–2 +1 4
5. Augsburg 2 1 1 3–2 +1 4
7. Mainz 2 1 1 2–1 +1 4
8. Eintracht Frankfurt 2 1 1 3–2 +1 3
9. Hertha 1 1 1–0 +1 3
10. Hoffenheim 2 1 1 4–4 0 3
11. Hannover 2 2 1–1 0 2
12. Fortuna Düsseldorf 2 1 1 2–3 –1 1
13. Nürnberg 2 1 1 1–2 –1 1
14. RB Leipzig 2 1 1 2–5 –3 1
15. Schalke 1 1 1–2 –1 0
16. Freiburg 2 2 1–5 –4 0
17. Bayer Leverkusen 2 2 1–5 –4 0
18. VfB Stuttgart 2 2 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
7 órája

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
21 órája

Ez eddig nem a Bayern München nyara volt

Német labdarúgás
2025.08.21. 15:41

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
2025.08.20. 17:51

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
2025.08.20. 13:07

Willi Orbán főszereplő volt a Lipcse kupameccsén: gól és gólpassz 25 perc alatt – videó

Német labdarúgás
2025.08.16. 16:45

Meglepetés: Gulácsi Péter marad az RB Leipzig első számú kapusa

Német labdarúgás
2025.08.14. 17:21
Ezek is érdekelhetik