Bundesliga: „A német bajnokság túl könnyű a Bayernnek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.06. 19:17
null
A német bajnokságban évek óta nem tudják felvenni a versenyt a Bayernnel (Fotó: AFP)
A német labdarúgó bajnokságban szereplő Bayern München egykori csapatkapitánya, Philipp Lahm szerint a Bundesliga túl könnyű a bajorok számára, és ez nem tesz jót a ligának.

 

„Több küzdelmet akarok látni, ez lenne fontos a Bundesligának. Boldog vagyok, amikor a Bayern nyer, de azt szeretném látni, hogy más csapatok is felveszik a versenyt vele. Spanyolországban a Barcelona, a Real Madrid és az Atletico Madrid is megnyerheti a bajnokságot, itt pedig már áprilisban véget ér a bajnoki címért folytatott küzdelem” – nyilatkozta Lahm a goal.com-nak.

A 2017-ben visszavonult német világbajnok játékos a korábbi edzőjéről, Pep Guardioláról is beszélt az oldalnak.

„Pep nagyszerű edző. Remekül elemzi az ellenfeleket és a játék koncepcióját. Nem tudom milyen hatással volt a német futballra, de az biztos, hogy nagy hatással volt ránk, mert nagyon jól elemezte és tanította a játékosokat. Mindegyikünk tudta, hogy mit fog tenni a társunk, a játéknak bármelyik pillanatában” – mondta a klubot 2013 és 2016 között irányító trénerről.

A Bayern München az utóbbi hat szezonban megnyerte a bajnokságot, és volt amikor 21 vagy 25 ponttal is az ezüstérmes előtt végeztek. Legutóbb a Borussia Dortmund tudott felülkerekedni a münchenieken, még a 2011–2012-es szezonban. Jelenleg a 2. forduló után a bajorok vezetik a tabellát, a jobb gólkülönbségüknek köszönhetően.

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2 órája

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
21 órája

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
23 órája

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02
Ezek is érdekelhetik