Hertha: balhé Dárdai edzésén, egymásnak mentek játékosai – kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.07. 12:44
null
Balhé volt a Hertha edzésén (Fotó: bz-berlin.de)
A BZ-Berlin arról számolt be, hogy kisebb csetepaté volt a Hertha labdarúgócsapatának legutóbbi edzésén.

 

A berlini együttes jelenleg Schladmingban edzőtáborozik – mint azt a portál írja, a játékosok „nagy küzdelmet vívnak” a csapatba kerülésért, legutóbb pedig Dárdai Pál két futballistájánál is elpattant a húr: miután egy kemény párharc végén begőzöltek mindketten, Ondrej Duda és Alexander Esswein összeszólalkozott, majd a heves vitát tettlegesség követte, lökdösődni és dulakodni kezdtek.

A két játékost a gyorsan eszmélő Karim Rekiknek kellett szétválasztania. Rainer Widmayer, Dárdai segédje rögtön az incidens után elbeszélgetett Dudával és Essweinnel, a felek pedig hamar lehiggadtak, a beszámolók szerint lepacsiztak, majd mosolyogva össze is ölelkeztek.

„A srácok elég feszültek, nem könnyű a felkészülés. Mindenki játszani szeretne és meg akarja mutatni, hogy a kezdőcsapatban a helye. Úgy vélem, a szezon akár már most rögtön elkezdődhetne” – mondta Dárdai Pál az edzés után.

Az említett tréning egyébként valóban keményre sikeredett: Rune Jarsteinnek például volt egy olyan belépője, ami után Dárdai csak annyit mondott: „Rune, ez piros lap és hatmeccses eltiltás.”

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:04

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

Fotók: Kakasdon lépett pályára a Dárdai Team – Dárdai Palkó Felcsútra tart

Minden más foci
2025.06.29. 18:44
Ezek is érdekelhetik