Hertha: korábbi játékosa „belerúgott” Dárdai Pálba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.09. 09:41
null
Weiser három év után távozott Berlinből (Fotó: AFP)
Mitchell Weiser a nyáron távozott a Herthától és igazolt át a Bayer Leverkusenhez. A váltás már a tavaszi szezon végén biztos volt, így a 24 éves játékos a Bundesliga mögöttünk hagyott szezonjának utolsó néhány fordulójában nem is lépett pályára.

Dárdai akkor azt mondta, hogy az idény utolsó meccse, az RB Leipzig elleni találkozó előtt megkérdezte Weisert, hogy szeretne-e játszani. A magyar tréner úgy nyilatkozott, hogy a játékos azt válaszolta neki, nem tudja.

Weiser azóta nem beszélt nyilvánosan a történtekről, távozása körülményeiről – egészen eddig.

„Ha az edző úgy gondolja, muszáj nyilvánosságra hoznia ilyesmiket, én is ki tudnék teregetni néhány dolgot, amit ő mondott. De nem teszem, nem tartom szükségesnek. Mindenki láthatta, hogy a tavasszal négyszer nem voltam ott a keretben, míg háromszor végig a padon ültem. Mindig szerettem volna játszani, de nem hagyom, hogy bohócnak nézzenek” – fogalmazott Weiser a Bildnek.

A szélsőként és védőként is bevethető futballistáért 12 millió eurót kapott a Hertha.

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
Tegnap, 7:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

A spanyol élvonalból pótolhatja Ten Hagot a Leverkusen – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 16:20

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30
Ezek is érdekelhetik