Bayern: július végéig pihenhetnek a klub vb-résztvevői

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.02. 15:03
null
Niko Kovac edző abban bízik, hogy Lewandowski és Jérome Boateng is a klubnál marad 8Fotó: AFP)
Niko Kovac, a német bajnok Bayern München labdarúgócsapatának új vezetőedzője július végéig pihenőt adott az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon szerepelt, illetve szereplő játékosainak.

 

 

A horvát szakember hétfőn jelezte, hogy az érintett futballistáknak július 25-én lesz az első edzésük Németországban, s nem kell elutazniuk az együttes július 23. és 30. közötti amerikai túrájára.

Kovac, aki az Eintracht Frankfurttól érkezett a bajorokhoz, arról is beszélt, hogy szerinte a címvédő német válogatott csoportkörös búcsúja nem lesz hatással a nemzeti együttesben szerepelt nyolc játékosának teljesítményére.

„Majd a vakációjuk alatt elfelejtik a problémákat, és biztos vagyok benne, hogy olyan motiváltan térnek vissza az első tréningre, ahogy elvárom” – jelentette ki a tréner.

A horvát edzőnek elképzelhető, hogy némileg megváltozott kerettel kell nekivágnia az új szezonnak, igaz, ő hétfőn úgy nyilatkozott, hogy szerinte a lehetséges távozók közül Robert Lewandowski és Jérome Boateng is marad a klubnál.

„Beszéltem már telefonon Lewával, és elmondtam neki az elképzeléseimet. Ő világklasszis csatár, aki rengeteget tett már a klubért, és a jövőben is sokat fog” – nyilatkozott Kovac, aki várja a közös munkát Boatenggel is.

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
8 órája

Wirtz szabadrúgásgólt lőtt, a németek javítottak a pozsonyi botlás után

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:56

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17
Ezek is érdekelhetik