Bayern: Guardiola rasszista? Boateng reagált Touré vádjaira

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.09. 10:37
Mint ismert, Yaya Touré néhány nappal ezelőtt kitálalt a France Footballnak. A Manchester Citytől elköszönő középpályás szerint Pep Guardiola rasszista és egyáltalán nem zseni. Jérome Boateng az eset után korábbi vezetőedzője védelmére kelt.

„Egyáltalán nem osztom a véleményt, miszerint Guardiola rasszista lenne. Nekem semmi problémám nem volt vele, sőt, pont az ellenkezője! Remek edző volt nálunk, a Bayernnél ilyesminek semmi jele nem volt” – reagált Boateng Yaya Touré vádjaira az ESPN-nek.„Egyáltalán nem osztom a véleményt, miszerint Guardiola rasszista lenne. Nekem semmi problémám nem volt vele, sőt, pont az ellenkezője! Remek edző volt nálunk, a Bayernnél ilyesminek semmi jele nem volt” – reagált Boateng Yaya Touré vádjaira az ESPN-nek.

Man City: Guardiola rasszista, és egyáltalán nem zseni - Yaya Touré

A Manchester City labdarúgócsapatát 2010 és 2018 között erősítő Yaya Touré egy keddi interjú során alaposan „nekiment" Josep Guardiolának - az elefántcsontparti középpályás szerint a szakember rasszista, ráadásul egyáltalán nem akkora zseni, mint ahogy azt sokan gondolják. Yaya Touré alaposan beleszállt Pep Guardiolába (Fotó: AFP) Touré a jelenlegi idény végén, szerződése lejártakor távozik a Manchester Citytől - hivatalosan július elsejétől lesz szabadon igazolható.



 

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
11 órája

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:09

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29
Ezek is érdekelhetik