Bayern: nem a szezonzárón múlik Neuer vb-szereplése

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.07. 13:06
Egyelőre bizonytalan, hogy Manuel Neuer, a Bayern München kapusa pályára léphet-e a VfB Stuttgart elleni szezonzárón a labdarúgó Bundesligában.

A Bild információi szerint „erősen kérdéses”, hogy a válogatott kapuvédő, aki tavaly szeptemberi láboperációja óta nem játszott mérkőzést, ott lehet-e a bajor együttesben a szombati, hazai találkozón.

A világbajnoki címvédő Nationalelf szakmai vezetőségének álláspontja ugyanakkor az a „Neuer-ügyben”, hogy a játékosnak nem feltétlenül szükséges tétmeccsen szerepelnie ahhoz, hogy benne legyen a május 15-én nyilvánosságra kerülő előzetes vb-keretben.

„A tényleges határidő június 4-e, akkor kell megadnunk a 23-as végleges névsort” – mondta Oliver Bierhoff, a válogatott menedzsere.

Elképzelhető, hogy Joachim Löw szövetségi kapitány négy kapussal utazik majd május 23-án a dél-tiroli edzőtáborba: Neuer mellett Marc-André ter Stegen (Barcelona), Kevin Trapp (Paris Saint-Germain) és Bernd Leno (Bayer Leverkusen) jelölt a posztra. Neuer abban reménykedik, hogy harmadik lábközépcsonttörése után felépül az oroszországi vb június 14-i rajtjára.

A németek Mexikóval, Svédországgal és Dél-Korea csapatával lesznek azonos csoportban a nyári tornán.

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
12 órája

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Wirtz szabadrúgásgólt lőtt, a németek javítottak a pozsonyi botlás után

Foci vb 2026
2025.09.07. 22:56

A németek félelmetes hajrája után jött Jokicsék kiesése a férfi kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
2025.09.06. 22:57

Nagelsmann: Mérföldekre voltunk mindentől

Foci vb 2026
2025.09.05. 11:34
Ezek is érdekelhetik