Hertha: Ők a jövőnk – Dárdai Pál rámutatott a fiára is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.04. 09:26
null
Dárdai Pál szerint fia ott van azok között a tehetségek között, akik a Hertha jövőjét jelentik (Fotó: AFP)
Dárdai Pál, a Bundesligában szereplő Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője elmondta, az a szándéka, hogy a bajnokság utolsó szakaszában több fiatal tehetséget is bevet a mérkőzéseken.

 

A berliniek jelenleg 36 pontjukkal a tabella 11. helyén állnak – mint arra Dárdai Pál rámutatott, csapatának egy sikerre van még szüksége, aztán a szakember jelentős változtatásokat eszközöl.

„Még egy győzelemre van szükségünk, aztán jönnek a fiatalok, sokakat tervezek bedobni a mély vízbe – árulta el elképzelését a magyar tréner. – A cél az, hogy tapasztalatot szerezzenek, tanuljanak, fejlődjenek, hogy a következő szezonban már segíthessenek nekünk.”

Dárdai négy tehetségét nevezte meg, akik a szakember szerint a klub jövőjét jelentik – a 20 esztendős Jordan Torunarighát (védő), a 21 éves Maximilian Mittelstädtot (védő), fiát, a 18 éves ifj. Dárdai Pált (középpályás), valamint a szintén 18 esztendős Julius Kadét (középpályás). A négy fiatal vélhetően több lehetőséget is kap a bajnokság záró szakaszában.

„Ők a jövőnk.”

Legfrissebb hírek

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
8 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
Tegnap, 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20
Ezek is érdekelhetik