Hertha: Lőtávolban vagyunk – a sportigazgató bizakodó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.02. 10:02
null
Michael Preetz bizakodó a szezon második felét illetően (Fotó: AFP)
Michael Preetz, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC sportigazgatója bizakodó a szezon második felét illetően.

 

Mint azt megírtuk, a jövő nyári világbajnokság miatt a Bundesliga ezúttal rövidebb ideig szünetel – a bajnokság január 12-én a Bayer Leverkusen–Bayern München mérkőzéssel folytatódik –, és a Hertha már január 2-án megkezdi a felkészülést a tavaszi évadra.

Ennek kapcsán Michael Preetz elmondta, elégedett a gárda őszi idényével, s bizakodó az idény második felét illetően.

„Kedvező helyzetben vagyunk, »lőtávolban«. Olyan pozícióból várjuk a folytatást, amely nagy lehetőségeket biztosít számunkra a szezon második felére. A szituáció megengedi, hogy többször is mindent bevetve támadjunk majd, és bebizonyítsuk, a Hertha az idény második felében képes jobban teljesíteni, mint az elsőben” – vélekedett Preetz a morgenpost.de-nek.

„A Hertha és a városi önkormányzat azon dolgozik, hogy a stadionkérdés ne maradjon függőben – igaz ugyanis, hogy az egyesület 2025-től már a saját létesítményében szeretne játszani. Ez a téma 2018-ban is kiemelt fontosságú lesz.”

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München 17 13 2 2 37–11 +26 41
2. Schalke 17 8 6 3 28–21 +7 30
3. Borussia Dortmund 17 8 4 5 39–24 +15 28
4. Bayer Leverkusen 17 7 7 3 34–23 +11 28
5. RB Leipzig 17 8 4 5 27–25 +2 28
6. Mönchengladbach 17 8 4 5 27–28 –1 28
7. Hoffenheim 17 7 5 5 27–22 +5 26
8. Eintracht Frankfurt 17 7 5 5 20–18 +2 26
9. Augsburg 17 6 6 5 27–23 +4 24
10. Hertha 17 6 6 5 26–25 +1 24
11. Hannover 17 6 5 6 24–26 –2 23
12. Wolfsburg 17 3 10 4 21–21 0 19
13. Freiburg 17 4 7 6 17–31 –14 19
14. VfB Stuttgart 17 5 2 10 13–21 –8 17
15. Mainz 17 4 5 8 19–28 –9 17
16. Werder Bremen 17 3 6 8 13–20 –7 15
17. Hamburg 17 4 3 10 15–25 –10 15
18. 1. FC Köln 17 1 3 13 10–32 –22 6

 

Legfrissebb hírek

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13

Elbúcsúzott egy lipcsei legenda, Hamburgban folytatja

Német labdarúgás
2025.07.13. 20:42

Rekordigazolás a Leverkusennél, ő érkezett Wirtz helyére – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.13. 10:26

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20

Ifjabb Dárdai Pálért nem fizetett a Puskás Akadémia – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 11:04

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 08:28

A Mönchengladbach megbüntette német válogatott játékosát az interneten keringő videója miatt

Német labdarúgás
2025.07.02. 17:13
Ezek is érdekelhetik