Hertha: 23 éves korukig legyenek türelmesek – Dárdai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.16. 21:22
A Hertha pénteken a Dortmundot fogadja a Bundesligában, és Dárdai Pál vezetőedző számára nagy kérdés, hogyan állítja össze a védelem közepét. A Tagesspiegel cikke szerint az is kedvezhet Fabian Lustenbergernek, hogy még együtt játszott Dárdaival.

A lap kiemeli, hogy a védő a keret egyetlen tagja, akivel Dárdai még együtt volt a pályán a Herthában, és talán ennek is betudható, hogy a Dortmund ellen zsinórban negyedszer lehet a kezdőcsapat tagja.

A kérdésre aztán maga Dárdai felelt.

„Jó formában van Fabian, friss fejjel játszik, és ha ilyen állapotban van, a csapatunk egyik legjobbja, hiszen jól helyezkedik, előre gondolkodik, jól olvassa a játékot” – mondta Dárdai, elismerve, hogy Lustenberger néha nagyon mérges rá, ha kimarad a kezdőből.

A sérült Karim Rekik távollétében a legutóbbi bajnokin eltiltott Jordan Torunarigha lehet a másik megoldás Niklas Stark mellé a védelem tengelyébe. A 20 éves német úgy véli, stabil kezdőnek kellene lennie (türelmetlensége miatt hírbe hozták már az Eintracht Frankfurttal), de az RB Leipzig elleni kiállítása mutatta meg, még nem biztos, hogy készen áll. (De bevetésre kész a 30 éves Sebastian Langkamp is.)

„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kockáztassunk. Egy ilyen eset elbizonytalaníthatja a csapatot. Azt szoktam mondani, hogy 23 éves korukig legyenek türelmesek, még fiatalok” – mondta Dárdai, aki több utánpótláskorú játékosnak, Dárdai Palkónak, Sidney Friedének, Maurice Covicnak, Julius Kadénak és Florian Baaknak is a felnőttcsapattal vezényel edzéseket a tavasszal, miközben a klub az U23-as és az U19-es gárdában is számít rájuk.

Legfrissebb hírek

Sorozatban hetedik bajnokiját veszítette el a St. Pauli; folytatódott a Stuttgart jó hazai szériája

Német labdarúgás
9 órája

Bundesliga: újabb Tabakovic-gól, a Gladbach már nem áll kieső helyen

Német labdarúgás
2025.11.08. 20:38

Bundesliga: Schäferék megállították a Bayernt; Gulácsiék kikaptak a Hoffenheimtól

Német labdarúgás
2025.11.08. 17:34

Bundesliga: a hajrában fordított a Werder Bremen a Wolfsburg ellen

Német labdarúgás
2025.11.07. 22:31

Kettős emberhátrányban kapott ki Kölnben a Hamburg

Német labdarúgás
2025.11.02. 17:47

A Bayern már az első félidőben lerendezte a Leverkusen elleni meccset

Német labdarúgás
2025.11.01. 20:22

Két nagy stuttgarti hiba is kellett a Lipcse sikeréhez

Német labdarúgás
2025.11.01. 17:43

Jön a bajnokok csatája Münchenben

Német labdarúgás
2025.11.01. 08:44
Ezek is érdekelhetik