Hazafias okokból igazolt a Bayern, Dárdai zsákban fut

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.27. 12:24
null
Az ajaxos Matthijs de Ligt is a Bayern München kiszemeltjei között van (Fotó: AFP)
Újra itt van, újra itt van... No, nem a nagy csapat, hanem a nagy csapatás a nemzetközi futball transzferbulijában, ahol a kegyetlen ügynökök szedik a belépőt, a pénzes klubok rendelik a zenét, a sajtó adja a zümmögőkórust, a vigyorgó futballisták meg kaszálnak, mint bolond Pistike a falusi diszkóban. Mint mindig, ebben az átigazolási szezonban is megpróbálunk rendet vágni a topligák igazolásmezőin és pletykadzsungelében, a szokásoknak megfelelően ezúttal is a Premier League-gel kezdtünk, a Serie A-val folytattuk, hogy elérjünk a Bundesligába.

 

 

Miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy elhagyja a BORUSSIA DORTMUNDOT Pierre-Emerick Aubameyang, szép lassan körvonalazódik, ki, kik érkezhetnek a posztjára. André Schürrle nem hosszú távú megoldás, ezt szép lassan mindenkinek be kell látnia, ezért is kézenfekvő Olivier Giroud-t bevonni a játékba. Ne feledjük el azért, hogy a francia támadó sem arról híres, hogy öt ziccerből hatot gólra vált, ráadásul már harmincegy esztendős, a következő idény elején lépe a harminckettedikbe – és most éppen sérült.

A Kicker szerint az Auba-árhullám jelenleg 58 millió euró magasságában tetőzik (ügynökök és újságíróvonták találkozása szigorúan tilos!), Giroud pedig egy fél évre érkezne kölcsönbe Németországba, 1.5 millió euróért. A gall csatár idénybeli 25 mérkőzésén 7 gólt ért el, nulla gólpassz mellett, Aubameyang 23 fellépésén 21-szer volt eredményes, 3 assziszttal.

Mi sem természetesebb, hogy felmerült itt is Michy Batshuayi neve, főleg most, hogy Edin Dzeko Londonba költözik, de a fiatal argentin csatár, a Real Madrid által szintén monitorozott Lautaro Martínez (Racing Club) is kiszemelt. Mégpedig a legolcsóbb, mert állítólag kilencmillió euró a kivásárlási ára, még ha elnöke szerint legalább 16.4 millió eurót is ér. Meglepő választás lenne még Wissam Ben Yedder (Sevilla) vagy Duván Zapata (ő a Sampdoriában játszik kölcsönben, hárommilliót fizet a klub ezért, és nyáron 17 millió euróért megveszi a Nápolytól).

Az új német csodagyereket, Jann-Fiete Arpot a BVB, pontosabban a BVB is szeretné leigazolni, hiszen nagyon sok klub így van még ezzel. Nem közeledtek a német-orosz álláspontok egymáshoz a krasznodari Fedor Szmolovval kapcsolatban, de a szurkolók már azon paráznak, hogy jelen politikai helyzetben működik-e majd egy orosz, ukrán csatárpáros (Szmolov, Andrij Jarmolenko). Kész szerencse, hogy nem tért vissza az örmény Henrih Mhitarjan, mert velük és a török válogatott Nuri Sahin, Ömer Toprak párossal jól elvitatkoznának mondjuk a csecseneken, mondjuk az amerikai Christian Pulisic tolmácsolásával.

A vérbeli Auba-pótlás egyébként a lyoni Maxwel Cornet lenne.

Elhagyta viszont a klubot az újkori fellángolás egyik jelképe, Neven Szubotics, aki ezentúl Franciaországban keresi egykori önmagát – a 29 esztendős szerb hátvéd súlyos sérülései miatt nem lett világklasszis futballista, pedig nagyon jó úton volt efelé.

A BAYERN MÜNCHEN a nagy téli darálás közben lekötötte magának a nyárra a legkeresettebb német célpontot. Nem írjuk le, mely topligás élcsapatok keresték meg a nyáron szabadon leigazolható Leon Goretzkát, a középső és jobb oldali középpályást, minta csak a Manchester City nem rémlene. Ahogyan azonban vártuk, a Bayern lett a befutó, hiszen a labdarúgó sok-sok trófeát szeretne nyerni. Azt sem mondhatjuk, hogy távozott egy (újabb) pénzéhes játékos, mert a Schalke a végén már csillagászati összeggel próbálta Goretzkát marasztalni, havi egymillió eurós fizetést ajánlva!

„Meglehet, Goretzka az idény végéig a lelátón ül majd!” – dörögte mérgében a bejelentést követően a Schalke-főnök Clemens Tönnies, aki gyorsan hozzátette még, kedvesebb hangsúllyal, hogy Max Meyer szerinte biztosan marad a klubnál. Goretzkát ennyi erővel, egymásnak sok kellemetlenséget megakadályozva kölcsön is lehetne adni a Bayernnek, hiszen a münchenieknek sem érdekük, hogy leendő karmesterük fél évet ücsörögjön játék helyett. Ehhez minden bizonnyal Joachim Löwnek és a német szurkolóknak is lesz egy-két szavuk, lásd még: oroszországi világbajnokság.

„Ha nem mi igazoljuk le Leont, akkor minden valószínűség szerint a Barcelonához írt volna alá. Ez nem szolgálta volna a német labdarúgás érdekeit. A 2014-es vb-döntőben kilenc Bundesliga-játékos kezdett, a legutóbbi, a franciák elleni felkészülési mérkőzésen már csak négy. Ezért is örülünk, hogy sikerült meggyőzni Leont, hogy nálunk folytassa" – pengette meg a nemzeti húrokat a Bayern München Vorstandsvorsitzenderje, Karl-Heinz Rummenigge. Mi pedig gyorsan megnéztük: a négyből kettő bayernes (Mats Hummels, Niklas Süle), egy herthás (Marvin Plattenhardt), egy pedig lipcsei (Timo Werner); az öt, csereként pályára lépő német között ott volt a Sandro Wagner, Sebastian Rudy páros mellett az exbayernes Mario Götze is, végig kispadozott az egyébként biztos alaptag Jérome Boateng, Joshua Kimmich duó.

Goretzka negyven, a vele egyidős, azaz szintén 22 esztendős Meyer tizenhat millió eurót ér, és utóbbi ugyan mostanában megakadt kissé a fejlődésben, de erősítés lenne bárkinek, ingyen különösképpen. Ne feledjük el azt sem, a nyáron visszatér Münchenbe a támadó mindenes, szintén német válogatott Serge Gnabry, no és a középpályás Renato Sanches, kölcsönből.

A Chelsea közben utolsó rohamra indult Arturo Vidalért, Juan Bernatra az Everton lenne vevő, ugyanakkor a két héttel ezelőtti Bayern-cikkünk óta sem hosszabbítottak az Arjen Robben, Franck Ribéry, Rafinha, Sven Ulreich kvartettel.

Nem tettek le a müncheniek Emre Can visszacsábításáról, talán ezért nincs még a sokoldalú védelmi szakember Torinóban, és új kiszemelt a hátvédsorba az Ajax tinije, Matthijs de Ligt. A Don Balón is behörpintett a bajor sörbe: a lap szerint Gareth Bale-ért kerek százmillió eurót ajánlott a Bayern, lásd fentebb a Robben, Ribéry páros esetét.

Mivel most B-hét van, Julian Brandt éppen nem szereti a Bayernt, mint az ügynöke és édesapja, Jürgen Brandt bejelentette. A Kicker szerint a nagy Bayer-hűség hátterében az áll, hogy a Leverkusen új, évi négymillió eurós fizetéssel kopogtatott be a támadó atyai házába.

SCHALKE 04. Goretzkát a várható szeretettel és mély megértéssel fogadták a nagy bejelentés utáni első edzésen a gelsenkircheni szurkolók, majd a soros bajnoki közben egy transzparenssel köszönték meg a labdarúgó eddig sportszolgálatait, sok sikert kívánva neki az általuk különösen nagyra tartott címvédőnél folytatott karrierjéhez...

Akár így is lehetett volna. Kerem Demirbayt biztosan sokkal szívesebben fogadják majd, ha a Hoffenheim mozgatója nem más topligás érdeklődőnek nyújtja végül a kezét, a királykékek egyébként Batshuayi, a Freiburg nagyreményű középső védője, Marc-Oliver Kempf, egykori játékosuk, a Chelsea-ben már számkivetett Abdul Rahman Baba és a Dinamo Kijev szélsője, Viktor Cigankov körül is legyeskednek. Mint arról már beszámoltunk, a Milan vinné a hátvéd Thilo Kehrert, az idényben három gólnál járó Franco Di Santo körött pedig a Celtic és a Fenerbahce egy-egy megbízottja döng.

HERTHA BSC. Nagyon meglepődnénk, ha Dárdai Pál egyszer csak elkezdene tízmilliókkal zsonglőrködni, hogy a transzfervilág csúcsaira hágjon, de ilyen veszély egyelőre nem fenyeget, bár a magyar szakember minden bizonnyal szeretne már végre szabadabban építkezni.

A 2014-ben négymillió euróért megszerzett hatszoros svájci bajnok Valentin Stocker hazatért az FC Baselhez, de ő erre az idényre abszolúte kiegészítő emberré vált, és egy másik támadó szellemű játékos is távozott, kölcsönbe: Haragucsi Genki meghosszabbította berlini szerződését, azonban az idényből hátralévő fél évet a Fortuna Düsseldorf szolgálatában tölti. Akad két friss érdeklődő is Davie Selkére, mégpedig a Newcastle United és a Stoke City, és bizony ez rossz hír a berlini drukkereknek, mert kedvenc csapatuk biztosan képtelen lesz ellenállni egy húszmillió euró körüli ajánlatnak. A két klub megfigyelői lebuktak berlini ténykedésük közben, komoly lehet az ügy – és komoly érvágás lenne a berlinieknek a már tizenkét kanadai pontnál járó támadó távozása. Egy angol lap szerint a fenti páros mellett a West Ham, az Everton és a Swansea is vevő lenne Selkére.

Mindeközben az Eintracht Frankfurt a fiatal bekket, Jordan Torunarighát vinné.

Dárdai Pál olyannyira passzív az átigazolási piacon, hogy két szűrővel is hetekkel ezelőtt hozták össze, de az írjuk le a nevüket: a francia Soualiho Meité a Bordeaux-ban erősödik, egyébként a Monaco igazoltja, a romantikus nevű Mohamed Amin Ben Amor ugyanezt a kört az ESZ Szahel, al-Ahli Dzsidda útvonalon futja. Olyannyira nem igazolgat a magyar szakember, hogy még a rosszéletű fiatal, a gyakorlatilag ez idáig nyári vakáción lévő Sinan Kurt is kap egy újabb esélyt.

„Továbbra is számítunk rá, sokat fejlődhet nálunk, látjuk benne a potenciális lehetőséget. Ugyan a téli szabadságáról jobb állapotban tért vissza, mint amire számoltunk, még nincs azon a fizikai szinten, amit szeretnénk. Úgy döntöttünk, közösen, hogy a kerettel történő és az egyéni edzéseken érje utol magát, és akkor talán számolunk vele” – árulta el a csapatmenedzser Michael Preetz.

Néha az az érzésünk, hogy Dárdai zsákban futva veszi fel a versenyt a német sprinterekkel.

VFL WOLFSBURG. Nem és nem, nem megy azon szinten a zöld-fehéreknek, mint a múlt évtized végén, és ugyan a bajnoki címet a legelvakultabb farkasdrukker sem várja el kedvenceitől, de a harcot legalább a dobogó aljáért joggal.

Jött a nyáron a John Anthony Brooks, Ignacio Camacho, Landry Dimata, Divock Origi sor, de elveszett két ász, Ricardo Rodríguez és Luiz Gustavo; tavaly hiába a nyolcvanmilliós költés a Yannick Gerhardt, Yunus Malli, Riechedly Bazoer, Jeffrey Bruma, Josip Brekalo, Paul-Georges Ntep, Jakub Blaszczykowski, Josuha Guilavogui, Mario Gómez, Daniel Didavi vonulatra, ha távozott a Julian Draxler, André Schürrle, Bas Dost, Max Kruse kvartett – az azt megelőző három idényben pedig Kevin De Bruyne, Ivan Perisic vagy Simon Kjaer is otthagyta a várost.

Az erre a télre elrendelt veszteség a rutinos csatár, Mario Gómez, aki hazatért némi pénzmag ellenében Stuttgartba, miután az idény első felében a bajnokságban egy gól lőtt, és további hármat előkészített. Ezzel egyidejűleg visszatért kölcsönből a VfB Stuttgarttól az ifjú balszélső, a feleennyire eredményes Josip Brekalo – a horvátra már csak azért is szükség van Wolfsburgban, mert két szélsőt is kölcsönadott az egyesület: a korábban kétmillió euróért vett Marvin Stefaniakot és az ötmilliós Paul-Georges Ntepet.

Mind a két szélen, de a középpályán hasznos az eddig egyetlen „rendes” téli jövevény, az ötszörös svájci válogatott Renato Steffen, és a harcos apróságot igen kedvezményes áron engedte el az FC Basel. Steffen első pályára lépésével rögtön bekerült a történelemkönyvekbe, lévén ő lett a Bundesliga 6000. futballistája.

Tavaly új sportigazgató és csapatmenedzser került a klub élére Olaf Rebbe, illetve Maria Wallenborn személyében, a nagyon rövid Andries Jonker-korszak után most Martin Schmidttől várják a csodát. A keret összértéke szűk 150 millió euró, a legerősebb kezdő tizenegyé (Koen Casteels – William, John Anthony Brooks, Jeffrey Bruma, Marcel Tisserand – Ignacio Camacho, Maximilian Arnold – Landry Dimata, Yunus Malli, Yannick Gerhardt – Divock Origi) százmillió, és nincs jó hírünk a csapat szerelmeseinek, mert egyetlen klasszissal sem áll tárgyalásban a VfL.

A védelem jobb oldalára a francia Bouna Sarr (Olympique Marseille), egy kicsivel beljebb a PSG ificsapatából Abdourahmane Barry a kiszemelt, a középpálya védekező szekcióját az Ewerton da Silva (Portimonense), Marcel Mehlem (Karlsruhe) párossal, a támadósort Justin Neiss-szel (Schalke U19) és a japán Nakadzsima Sojával (Portimonense) tervezik megerősíteni, valamint szeretnék, ha a tavaly nyáron kölcsönvett Origi végleg maradna. Valahogyan nem látjuk a kiszemeltek között az új Draxlereket, Perisiceket, Schürrléket, De Bruyne-éket...

Nem mellékesen a fiatal balhátvédet, a német U-válogatottak erősségét, Gian-Luca Ittert a Lipcse a csábítja, a nyáron tízmillió euróért vett fiatal belga szélsőt, középcsatárt, Dimatát pedig maga a klub szeretné kölcsönadni (Anderlecht? Gent?), lévén 12 idénybeli fellépésén még egyetlen kanadai pontot sem szorgoskodott össze.

Dimatáért még hétmillió eurónyi bónusz járna egyébként az őt 2016 nyarán félmillió euróért megszerző Oostendének, de úgy néz ki, sokat spórolnak ezen a németek. A Kicker szerint három játékost vesz a télen a klub, az erre szolgáló büdzsé hatmillió euró.

Hogy ez mire lesz elég?

A minap az olasz másodosztályú Parma simán megvette előle Alessio Da Cruzt a Vicenzától, 2.3 millió euróért, most a németek így a villámléptű, de 2015-ös nagyon súlyos sérülését máig nyögő André Hahnnal (Hamburg) tárgyalnak.

NÉMET BUNDESLIGA, TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
2018

AUGSBURG
Érkezett:
Távozott: Erik Thommy (VfB Stuttgart, 500 000 euró)
Kölcsönbe: Georg Teigl (Braunschweig), Jan-Ingwer Callsen-Bracker (Kaiserslautern), Tim Rieder (Slask Wroclaw), Konsztantinosz Sztafilidisz (Stoke City), Dzsi Dong Von (Darmstadt), Moritz Leitner (Norwich City)

BAYER LEVERKUSEN
Érkezett:
Távozott: André Ramalho (RB Salzburg, 800 000)

BAYERN MÜNCHEN
Érkezett: Sandro Wagner (Hoffenheim, 13 000 000 euró)
Távozott:
Kölcsönbe: Marco Friedl (Werder Bremen)

BORUSSIA DORTMUND
Érkezett: Manuel Akanji (FC Basel, 21 500 000)
Távozott: Neven Szubotics (St.-Étienne, ingyen)
Kölcsönbe: Jacob Bruun Larsen (VfB Stuttgart)

BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH
Érkezett:
Távozott: Christofer Heimeroth (visszavonult)
Kölcsönbe: Kwame Yeboah (Paderborn)
Kölcsönből vissza: Reece Oxford (West Ham)

EINTRACHT FRANKFURT
Érkezett: Marijan Cavar (Zrinjski Mostar, 200 000)
Távozott: Szlobodan Medojevics (Darmstadt, ingyen)
Kölcsönbe: Andersson Ordónez (LDU Quito)

FREIBURG
Érkezett: Lucas Höler (Sandhausen, 1 100 000), Mohamed Dräger (Freiburg II)
Távozott: Onur Bulut (Eintracht Braunschweig, 900 000)
Kölcsönből vissza: Ryan Kent (Liverpool U23)

HERTHA BSC
Érkezett:
Távozott: Valentin Stocker (FC Basel, ingyen)
Kölcsönbe: Haragucsi Genki (Fortuna Düsseldorf)

HANNOVER 96
Érkezett:
Kölcsönbe: Josip Elez (HNK Rijeka, 500 000)
Távozott:
Kölcsönbe: Mike-Steven Bähre (Meppen)

HAMBURGER SV
Érkezett: Ito Tacuja (Hamburger SV II)
Kölcsönből vissza: Arianit Ferati (Erzgebirge Aue)
Távozott:

HOFFENHEIM
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Bruno Nazário (Guarani), Baris Atik (Ingolstadt), Antonio Colak (Ingolstadt)
Távozott: Sandro Wagner (Bayern München, 13 000 000)
Kölcsönbe: Philipp Ochs (Bochum), Baris Atik (Darmstadt), Antonio Colak (HNK Rijeka)

1. FC KÖLN
Érkezett: Simon Terodde (VfB Stuttgart, 3 000 000), Vincent Koziello (Nice, 3 000 000)
Távozott: Konstantin Rausch (Dinamo Moszkva, 1 500 000)

RB LEIPZIG
Érkezett:
Távozott: Federico Palacios Martínez (Nürnberg), Marvin Compper (Celtic Glasgow)

MAINZ 05
Érkezett: Anthony Ujah (Liaoning, 3 800 000), Nigel de Jong (Galatasaray, ingyen)
Távozott: Fabian Frei (FC Basel, 1 500 000), Jairo Samperio (Las Palmas, 350 000), Marcel Costly (Magdeburg), Philipp Klement (Paderborn)

SCHALKE 04
Érkezett: Cedric Teuchert (1.FC Nürnberg, 1 000 000), Sascha Riether (egyesület nélküli)
Kölcsönbe: Marko Pjaca (Juventus, 800 000)
Kölcsönből vissza: Bernard Tekpetey (Altach)
Távozott:
Kölcsönbe: Coke (Levante), Donis Avdijaj (Roda), Fabian Reese (Greuther Fürth)

VFB STUTTGART
Érkezett: Mario Gómez (Wolfsburg, 3 000 000), Erik Thommy (Augsburg, 500 000)
Kölcsönbe: Jacob Bruun Larsen (Dortmund)
Távozott: Simon Terodde (1.FC Köln, 3 000 000)
Kölcsönbe: Anto Grgic (Sion), Ailton (Estoril Praia)
Kölcsönből vissza: Josip Brekalo (Wolfsburg)

WOLFSBURG
Érkezett: Renato Steffen (FC Basel, 1 750 000)
Kölcsönből vissza: Josip Brekalo (VfB Stuttgart)
Távozott: Mario Gómez (VfB Stuttgart, 3 000 000)
Kölcsönbe: Paul-Georges Ntep (St.-Étienne), Marvin Stefaniak (Nürnberg)

WERDER BREMEN
Érkezett: Ole Käuper (Werder II)
Kölcsönbe: Marco Friedl (Bayern München)
Távozott:
Kölcsönbe: Ulisses Garcia (1. FC Nürnberg)

Lezárva péntek este, vastaggal az elmúlt egy hét átigazolásai.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik