Bundesliga: ilyen van? A német válogatott nem tudta a lesszabályt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.15. 11:08
null
Demirbayt megtéveszthette, hogy Zieler nem volt a kapujában (Fotó: AFP)
Azt hihetnénk, hogy a profi futballisták ismerik a szabályokat abban a sportágban, amely a megélhetést biztosítja számukra. A német Bundesligában azonban bebizonyosodott: néha még ők is elfelejtik, hogy mit szabad a pályán és mit nem.

 

A szerdai Hoffenheim–VfB Stuttgart (1–0) bajnoki hosszabbításában Kerem Demirbaynak gyűlt meg a baja a lesszabállyal.

A hazaiak támadója iramodott meg a saját térfeléről, miközben Ron-Robert Zieler, a vendégek kapusa messze kijött a kapujából. Szalai Ádám csapattársa azonban ahelyett, hogy az üresen tátongó kapuba emelt volna, a balján felfutó Kevin Vogt és Andrej Kramaric felé próbált passzolni – társai azonban lesen voltak.

Bibiana Steinhaus, a Bundesliga első és egyetlen női játékvezetője helyesen lest ítélt (hiába lőtt a hálóba a horvát csatár), Demirbay pedig reklamálni kezdett. A 38 éves bíró elmagyarázta neki a szabályt: a képzeletbeli lesvonalat a saját térfelén helyezkedő UTOLSÓ ELŐTTI játékoshoz (legyen az mezőnyjátékos vagy a kapus) viszonyítva húzzák meg, így ahogy a képen is látható, Vogt és Kramaric is lesen várta Demirbay átadását.

Lesállás: Demirbay átadásának pillanatában Vogt és Kramaric is lesen várja a passzt (Fotó: bild.de)
Lesállás: Demirbay átadásának pillanatában Vogt és Kramaric is lesen várja a passzt (Fotó: bild.de)

„Nem tudtam a szabályt hirtelen abban a pillanatban – emlékezett vissza a Bildnek az esetre Kerem Demirbay, aki arra is válaszolt, hogy miért nem lőtte kapura a labdát. – Ha három az egyben megyünk, és százszázalékos helyzetet tudunk kialakítani, akkor inkább passzolok."

A 24 éves támadónak nem ez volt az első afférja Bibiana Steinhausszal: még 2015-ben, a Fortuna Düsseldorf játékosaként kiállította őt az FSV Frankfurt elleni bajnokin, Demirbay pedig a piros lapja után azt mondta, „a nőknek nincs helyük a férfifutballban". A kétszeres német válogatott játékos középpályás utólag bocsánatot kért nagy port kavaró nyilatkozatáért, de öt meccsre eltiltották.

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56
Ezek is érdekelhetik