Bayern: Szalai Ádám csapatától vesznek támadót – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.21. 10:15
A Bundesligában első helyen álló Bayern München bejelentette, hogy Sandro Wagner, a Hoffenheim 30 esztendős labdarúgója januártól a bajor együttest erősíti. Az átigazolást a Hoffenheim is megerősítette.

Wagner január elsejétől lesz hivatalosan a Bayern játékosa, szerződése 2020-ig szól. Az átigazolási díjat nem közölte egyik fél sem, a német sajtó szerint a München 15 millió eurót fizet az ősszel tizenhét tétmeccsen hat gólig jutó támadóért.

A hétszeres német válogatott futballista Münchenben nevelkedett, a 2007–2008-as idényben négy bajnokin a Bayern felnőttcsapatában is lehetőséget kapott. Wagner – aki U21-es Eb-t és Konföderációs Kupát is nyert a németekkel – megfordult a Duisburgban, a Werder Bremenben, a Herthában és a Darmstadtban. A Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheimhez 2016-ban igazolt, és ötven tétmérkőzésentizennyolcszor talált be.

FC Bayern München on Twitter

FCBayern verpflichtet Nationalstürmer #SandroWagner bis 2020. https://t.co/aPbhPVnD33 #ServusSandro #MiaSanMia

TSG 1899 Hoffenheim on Twitter

#DankeSandro Sandro #Wagner wechselt zum @FCBayern. Für Spiele und Tore im Trikot unserer #TSG sagen wir DANKE und wünschen Dir alles Gute! https://t.co/BJhGw9imIi https://t.co/dISxoCOM5y

Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
16 perce

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
10 órája

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
19 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37
Ezek is érdekelhetik