Bayern: Heynckes elismerte, tárgyalnak a Hoffenheim csatáráról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.17. 21:00
Jupp Heynckes, a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője jelezte, hogy a klub januárban szeretné átigazolni Sandro Wagnert, a rivális Hoffenheim német válogatott csatárát.

A Bundesliga címvédőjének régi-új trénere pénteki sajtótájékoztatóján ehhez hozzátette, hogy Hasan Salihamidzic, a Bayern sportigazgatója már tárgyalt a Hoffenheimnél hasonló posztot betöltő Alexander Rosennel az üzlet lehetőségéről – a napokban pedig a Bild megírta, hogy Wagner már kérte a klubját, engedjék el. A szakember nem árulta el, mire jutott egymással a két sportigazgató, annyit azonban megjegyzett, hogy alapesetben egy ilyen jellegű téli klubváltást nehéz kivitelezni.

A hétszeres válogatott Wagner a – Szalai Ádámot is foglalkoztató – Hoffenheim legjobb csatára, a mostani szezonban kilenc bajnoki mérkőzésen négy gólt szerzett, míg az Európa-ligában eddig kétszer volt eredményes.

A 29 éves támadó számára csábító lehet a Bayern München, amelyhez visszatérne, gyerekkorától ugyanis egészen 2008-ig a bajoroknál játszott, és négyszer pályára is lépett a bajnokságban a felnőttcsapatban.kérte a klubját, engedjék el. A szakember nem árulta el, mire jutott egymással a két sportigazgató, annyit azonban megjegyzett, hogy alapesetben egy ilyen jellegű téli klubváltást nehéz kivitelezni.

A hétszeres válogatott Wagner a – Szalai Ádámot is foglalkoztató – Hoffenheim legjobb csatára, a mostani szezonban kilenc bajnoki mérkőzésen négy gólt szerzett, míg az Európa-ligában eddig kétszer volt eredményes.

A 29 éves támadó számára csábító lehet a Bayern München, amelyhez visszatérne, gyerekkorától ugyanis egészen 2008-ig a bajoroknál játszott, és négyszer pályára is lépett a bajnokságban a felnőttcsapatban.

 

 

Legfrissebb hírek

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
7 órája

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Harry Kane a Bundesliga tizenegyesrekordere lett

Német labdarúgás
2025.09.21. 12:51

A Bayern Harry Kane triplájára alapozva nyert a PreZero-Arenában

Német labdarúgás
2025.09.20. 17:31

A sokoldalú Konrad Laimert dicsérik a németek a Chelsea elleni BL-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 18:32

A Chelsea edzője a BL-vereség után: „Pirosat csak akkor adunk, ha vér folyik?”

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 09:31

Négy angol gól a Bayern München és a Chelsea rangadóján... és kétgólos német siker a végén

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 23:10

A Chelsea költött legtöbbet a keretére, öt Premier League-klub jár 1 milliárd felett

Minden más foci
2025.09.17. 13:29
Ezek is érdekelhetik