Hertha: „Még egy menyét is többet harap” – balhéznak a szurkolók

Vágólapra másolva!
2017.10.26. 13:39
null
Gödörben van Dárdai Pál Herthája (Fotó: AFP)
Gödörben van a Dárdai Pál irányította Hertha BSC labdarúgócsapata. A német élvonalban kilenc forduló után tíz ponttal a 11. az együttes, legutóbbi négy bajnokiján mindössze két pontot gyűjtött. Az Európa-ligában is egy pontja van három kör után. Szerda este ráadásul a Bundesligában utolsó 1. FC Köln kiejtette a Német Kupából, a találkozó azonban a szurkolói kirohanások miatt került inkább előtérbe.

 

A berlini tábor a Köln elleni hazai kupameccs alatt füttyszóval fejezte ki nemtetszését, majd a mérkőzés lefújása után rázendített a „Még egy menyét is többet harap, mint ti” rigmusra. Sőt! A Bild beszámolója szerint többen megpróbáltak a pályára szaladni a korlátokat átugorva, s húsz fanatikus a játékoskijárónál követelt magyarázatot Dárdai Páltól és játékosaitól.

„A szurkolók aggódnak, nyílt kommunikációt akarnak egy ilyen meccs után. Tény, hogy javulnunk kell, ezt elmondtam nekik is” – idézi a Bild Dárdai Pált a Köln elleni kupabúcsú után.

A Hertha szurkolói ízléstelen molinókkal is gerjesztették a feszültséget. „Dóm-tér egy személyre. A húgod még szilveszterkor is egyedül táncol” – olvasható volt az egyik kifeszített molinón, ami csak néhány percig volt látható a nézőtéren. A felirat a kölni pályaudvaron történtekre utalt: 2015 szilveszterén több száz szexuális bűncselekményt jelentettek a főpályaudvar könyéki rendezvények alatt. A Dóm-tér egy személyre pedig a Már megint ugyanaz a vacsora című (Dinner for one – angolul) klasszikus német szilveszteri komédiára utal. A Bild szerint könnyen elképzelhető, hogy a német szövetség (DFB) eljárást indít a klub ellen szurkolói megbotránkoztató magatartása miatt.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a berlini ultrák a kölnieket molinókkal próbálták hergelni. „Inkább egy anya, mint két apa” – írták egy korábbi drapérián, amivel arra utaltak, hogy az 1. FC Köln két klub (Kölner Ballspiel-Club 1901 és SpVgg Sülz 07) összeolvadásából jött létre, míg a Hertha nem.

Egy biztos: a Hertha szombaton (15.30) a Bundesligában 16. Hamburgot fogadja, és ha nem nyer, tovább fogják kongatni a vészharangot.



Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
12 perce

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
19 órája

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
Tegnap, 13:07

Német Kupa: szétlövésben jutottak tovább Dárdaiék, megszenvedett Essenben a Dortmund

Német labdarúgás
2025.08.18. 21:21

Német Kupa: ötöt lőtt ötödosztályú ellenfelének a Frankfurt

Német labdarúgás
2025.08.17. 18:11

Willi Orbán főszereplő volt a Lipcse kupameccsén: gól és gólpassz 25 perc alatt – videó

Német labdarúgás
2025.08.16. 16:45

Schäfer Andrásék fölényes győzelemmel jutottak tovább a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.15. 20:13

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:23
Ezek is érdekelhetik