Hertha: „Két évig még el kell viselnie” – Dárdai megint kritizált

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.10. 19:10
Dárdai Pál, a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője ismét az együttes egyik nagy ígéretét, a már 21 éves Sinan Kurtot kritizálta. A magyar szakember szerint a Bundesligában való helytálláshoz kevés, ha valaki tehetséges, mentálisan is felkészültnek kell lennie.



A Bayern Münchennél két évet eltöltő Kurt tavaly januárban került a Herthához, ám egyelőre nem tudta bebizonyítani, hogy a bajorok 18 esztendős korában miért fizettek érte hárommillió eurót: az előző szezonban csak három tétmérkőzésen lépett pályára a berliniek első csapatában, míg ebben az idényben eddig egyszer sem.

„Nagyszerű srác, de túlsúlyosan tért vissza a nyári szabadságáról. Nem minden idők legnagyobb ígérete, de tehetséges játékos, neki van a legjobb bal lába a csapatban. Ehhez a sporthoz viszont a mentális felkészülés is hozzátartozik. Az akadémiánkon van egy mondás: »A tehetséget magaddal hozod, de a gondolkodásod határozza meg a jövődet« – kezdte Dárdai, aki nem nevezte Kurtot az Európa-liga csoportkörére. – Nagyon rosszulesett neki. Két év még hátravan a szerződéséből, muszáj lesz elviselnie Dárdai ördögöt.”

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya félelmét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jövőben kevesebb kivételes képességű labdarúgó kerül majd ki az akadémiákról: „Ahhoz, hogy futballista legyél, nem elég, ha az U7-estől egészen az U12-es korosztályig csak hetente hármat edzel. Berlinben az U15-ös együttesben rengeteg egylábas játékost látok: vagy a bal lába az erős, vagy a jobb. De a Bundesligában ezzel nem fogod megváltani a világot.”

Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
9 órája

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Dárdai Bence: Remélem, később azt mondhatom, ez az időszak erősebbé tett

Légiósok
2025.10.07. 17:31

Harry Kane szívesen szerződést hosszabbítana a Bayern Münchennel

Német labdarúgás
2025.10.07. 15:06

Kiütéssel nyert a Hamburg a Mainz ellen

Német labdarúgás
2025.10.05. 19:40

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
2025.10.05. 10:23
Ezek is érdekelhetik