Hertha: Dárdai rotációja működik; fél ház sem lesz a Bayer ellen

Vágólapra másolva!
2017.09.19. 09:02
null
Dárdai Pál tudja, Kalouék nem gépek (Fotó: AFP)
A Bundesligában tizenegyedik helyen álló Hertha BSC szerdán a Bayer Leverkusent látja vendégül. A berliniek kevés nézőre számítanak, várhatóan 30 ezren sem lesznek a 75 ezer néző befogadására képes Olimpiai Stadionban. Dárdai Pál, a Hertha vezetőedzője pedig nem hagy fel a rotálással, mert a játékosai nem gépek.

 

 

A Hertha legutóbb 1–1-es döntetlent játszott a Hoffenheim vendégeként. Dárdai Pál néhány alapemberét – Vedad Ibisevicet, Vladimír Daridát és Salomon Kalout – a kispadra nevezte, s a három futballista közül csak Ibisevic állt be a mérkőzésen.

„Pál rendszere működik, fontos, hogy a keret minden tagjára számíthatunk, ha kell” – idézi a DPA Michael Preetz sportigazgatót.

„A kulcsembereink sem gépek, frissnek kell lenniük – így Dárdai Pál. A szezon elejétől kezdve forgatjuk a kezdőcsapatot, a játékosok pedig most kezdik érezni ennek előnyeit.”

A berlini együttesnél alig 30 ezer nézőre számítanak a szerdai meccsre. Múlt csütörtökön az Athletic Bilbao elleni Európa-liga-összecsapásra nagyjából 29 ezren voltak kíváncsiak. „A szerda este nem ideális időpont a szurkolóknak. Nem tudunk ezzel mit kezdeni, igyekszünk jó játékkal meggyőzni a drukkereket” – mondta Preetz.

A Hertha szerdán 20.30 órától találkozik a tabellán tizenkettedik helyen álló Bayer Leverkusennel.

Legfrissebb hírek

Kasper Hjulmand a Frankfurt elleni győzelemmel debütált a Leverkusen kispadján

Német labdarúgás
14 órája

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
22 órája

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02
Ezek is érdekelhetik