Bayern: Ancelotti érthetetlen döntései, ki akarta provokálni a kirúgást?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 07:26
null
Carlo Ancelotti érthetetlen döntéseket hozott (Fotó: AFP)
A német sport1.de egy belsős Bayern München forrásra hivatkozva érdekes információkat közölt a klubtól csütörtökön menesztett Carlo Ancelottiról.

 

Mint megírtuk, a Paris Saint-Germaintől elszenvedett 3–0-s vereséget követően a Bayern München azonnali hatállyal menesztette Carlo Ancelottit.

Az 58 éves, háromszoros BL-győztes olasz szakembernek ez volt a második megkezdett szezonja a müncheniek kispadján, az elsőben bajnoki címet nyert a klubbal. A Bundesligában jelenleg, hat fordulót követően csak a harmadik a gárda, míg a BL-ben idegenben kikapott a PSG-től. Utóbbi meccsel kapcsolatban érdekes dolgok láttak napvilágot Ancelotti menesztése után.

„A klubnak cselekednie kellett, ugyanakkor úgy tűnt, mintha ő akarta volna kiprovokálni a kirúgását” – mondta az olaszról a klub egyik embere.

A német Sport1 által megszólaltatott forrás hozzátette, Ancelotti a PSG elleni meccset megelőzően „kihirdette” a kezdőcsapatot – egy lapot tett a játékosok elé –, majd szó nélkül kiment az öltözőből. Az olasznak több érthetetlen döntése is volt, Jérome Boatenget például mindenféle magyarázat nélkül kihagyta a keretből, de Mats Hummels, Franck Ribéry és Arjen Robben kispadra jelölése is meglepő döntés volt.

A vezetőség és a futballisták úgy érezték, hogy Ancelotti provokálni akart mindenkit a cselekedeteivel, így már a mérkőzés előtt hatalmas düh és elégedetlenség uralkodott a klubnál.

A Bayern embere azt is elárulta, hogy a játékosok az olasz vezetőedző edzési módszereivel is elégedetlenek voltak, mivel a tréningek felépítése és intenzitása nem felelt meg egy topcsapat által megkívántnak.

A döntés egyértelmű volt, és még Párizsban megszületett, Ancelottinak mennie kellett. A szakember viszonya Ribéryvel, Robbennel, Hummelsszel, Boatenggel és Thomas Müllerrel volt különösen rossz, ez sem könnyítette meg a dolgát.

A Bayern München Carlo Ancelotti segítőit (Davide Ancelottit, Giovanni Maurit, Francesco Maurit és Mino Fulcót) is elküldte. Az olasz szakember helyét Willy Sagnol veszi át a csapatnál ideiglenesen, míg hosszú távon a nyáron a Borussia Dormundtól menesztett Thomas Tuchelt emlegetik a gárda lehetséges edzőjeként, valamint cikkeznek Julian Nagelsmannról, a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim tréneréről is.

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
21 órája

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
2025.09.10. 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24
Ezek is érdekelhetik