Hertha: sérült az U21-es Európa-bajnok rekordigazolás

Vágólapra másolva!
2017.07.19. 08:57
Dárdai Pál, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha vezetőedzője továbbra sem számolhat Davie Selkével.

A 22 esztendős német támadó a lengyelországi U21-es Európa-bajnokság elődöntőjében, az Anglia elleni tizenegyesekkel megnyert (július 27-én) összecsapáson szenvedett bokasérülést, ami miatt az 1–0-s győzelemmel végződő finálét ki is kellett hagynia.az Anglia elleni tizenegyesekkel megnyert (július 27-én) összecsapáson szenvedett bokasérülést, ami miatt az 1–0-s győzelemmel végződő finálét ki is kellett hagynia.

Selke a jelentések szerint azóta sem épült fel, és a Hertha edzéseit csak az oldalvonalról követheti, mindeközben különedzéseket folytat.

„Nehéz, hogy csak megfigyelő vagyok a gárdánál, mint valami újonc – árulta el a júniusban rekordösszegért szerződtetett Davie Selke csalódottan. – A lehető legjobban szeretnék összerázódni a társaimmal a pályán, úgyhogy remélem, minél hamarabb visszatérhetek és csatlakozhatok a felkészüléshez.”

„Persze erről az orvosi stáb dönt. Jó kezekben vagyok. Egyértelműen látszik, hogy a többiek rendkívül keményen dolgoztak az elmúlt két hétben, úgyhogy még van mit behoznom, össze kell kapnom magam.”

„Ami a sérülésem illeti, hétfőn már jobban éreztem magam, lassan tünetmentessé válok. Egy kis bizsergést még érzek a lábamban a gyulladás után, de ez hamarosan elmúlik és minden rendben lesz.”

Legfrissebb hírek

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36

„Ahol bíztak bennem, ott trófeákat nyertem” – Ten Hag az újabb kirúgása után

Német labdarúgás
2025.09.02. 08:24

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56
Ezek is érdekelhetik