Hertha: megsérült Dárdai egyik felfedezettje

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.12. 09:14
null
Torunarighára háromhetes kihagyás vár (Fotó: AFP)
Sérülés miatt hetekig nem számíthat 19 éves védőjére, Jordan Torunarighára a Hertha labdarúgócsapata.

 

Az utánpótlás-válogatott védő tavaly decemberben kapott profi szerződést a klubtól, február 4-én debütált a Bundesligában, és olyan jól játszott, hogy Dárdai Pál április-májusban végig számított rá, és nyolcszor is pályára küldte, ötször a kezdőcsapat tagjaként.

A 19 éves játékost csiszolatlan gyémántként jellemezte, akire komoly jövő várhat. Így aztán Dárdai nagy veszteségként könyvelhette el felfedezettje kiesését: Torunarigha a Bad Saarow-i edzőtábor hétfői gyakorlásán olyan balszerencsésen ütközött Sebastian Langkamppal, hogy bokasérülést szenvedett.

A középső védő Berlinbe utazott, Dárdai a Bz-berlin.de portálnak úgy nyilatkozott, lehet, hogy nem nagy ügy az egész, de szeretne biztosat tudni a sérülés mértékéről. Az MR-vizsgálat kiderítette, hogy Torunarigha bokaszalagja megsérült, így három hét kihagyás vár rá. Ha minden jól megy, akkor az augusztus 14-i, Hansa Rostock elleni kupamérkőzésen már pályára léphet.

Legfrissebb hírek

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25

Schäfer visszatért, Burke mesterhármasával nyert az Union Berlin Frankfurtban

Német labdarúgás
2025.09.21. 17:33

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

Német labdarúgás
2025.08.29. 22:31
Ezek is érdekelhetik