Hertha: Dárdai újra kritizálta a Bayerntől jött tehetséget

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.18. 08:50
null
Sinan Kurt edzésen, akcióban ifjabb Dárdai Pál (balra) és Maurice Covic között (Fotó: AFP)
A német sajtóban több helyütt is téma, hogy Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője ismét kritikával illette a Bayern Münchentől tavaly érkező tehetséges labdarúgót, Sinan Kurtot.

 

Az Erfurt elleni, 3–0-ra megnyert hétvégi felkészülési mérkőzésen látottak után Dárdai a következőket mondta:

„Egy ilyen mélyen visszahúzódó ellenféllel szemben egy gyors és technikás szélsőnek minden lehetősége megvan az érvényesülésre, Sinan mégsem boldogult. Még mindig van rajta néhány felesleges kiló.”

Bár Dárdai hozzátette, hogy a fiatal játékos nagyon jól dolgozott az edzőtáborban, a sajtóban már azt latolgatják, hogy az ismétlődő kritika Kurt közelgő kölcsönadásának előjele-e.

A magyar szakvezető az új szerzeményről, a hétvégi két felkészülési meccsen gólt szerző és gólpasszt jegyző ausztrál válogatott Mathew Leckie-ről elismerően nyilatkozott:

„Az ő sebessége eddig hiányzott a játékunkból. Csodálatos volt, ahogyan Stocker gólját előkészítette. Gyors indítás a szélre, jó passz középre, tökéletes befejezés – ilyen támadásokból sokat szeretnék látni az új idényben.”

Hír még a berliniek háza tájáról, hogy az elefántcsontparti támadó, Salomon Kalou egyértelművé tette: bár nemrégiben lemondta a válogatottságot, a vb-selejtezőkön ismét hazája rendelkezésére áll, ha hívják.

Legfrissebb hírek

Schäferék ikszeltek; a Freiburg a VAR-nak köszönhette a vezetését

Német labdarúgás
15 órája

Emlékezetes meccs a Bundesligában: a Frankfurt hat góljára a Mönchengladbach néggyel válaszolt

Német labdarúgás
2025.09.27. 20:55

Óriásit rúgott Adeyemi lábaiba a Mainz kapusa, simán nyert a Dortmund

Német labdarúgás
2025.09.27. 17:46

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Ötös lista: íme, az elitligák eddigi meglepetéscsapatai!

Minden más foci
2025.09.26. 15:21

Gulácsi Péter szerződést akar hosszabbítani Lipcsében

Légiósok
2025.09.23. 09:25

Középső ujját mutatta fel Schäferék edzője – kinek szólhatott?

Német labdarúgás
2025.09.22. 10:16

A Mönchengladbach az utolsó pillanatban mentett pontot Leverkusenben, Dárdai Bence nélkül kapott ki a Wolfsburg

Német labdarúgás
2025.09.21. 21:25
Ezek is érdekelhetik