Hertha: az aranykezű csodagyúró visszatért Dárdaiékhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.30. 13:10
Thomas Sennewald ismét a Hertha BSC alkalmazásába állt. Az aranykezűnek tartott gyógymasszőrt-gyúrót nagyon szerette volna visszahívni Michael Preetz, a berliniek sportigazgatója. Megvolt rá az oka…

Az 52 éves Sennewald mostantól kizárólag a Hertha BSC-nek dolgozik – írta a bz-berlin.de. Korábban a horvát válogatott mellett tevékenykedett, a legutóbbi szezonban pedig az Eintracht Frankfurtnál alkalmazták. Dárdaiék reménykednek benne, hogy a munkájával a sérülések gyorsabban gyógyulnak majd.

Sennewald hamarosan egy 900 négyzetméteres, 1.5 millió euróért (466 millió forint) épült új orvosi központban is dolgozhat. Berlin legjobb gyúrójának tartják, 1999 és 2009 között már dolgozott a Herthánál. Első évében, az akkor még aktívan játszó Preetz komoly sérülést szedett össze, és úgy tűnt, hogy műteni kell. Ám jött Sennewald, és aranyat érő kezeivel megmentette a támadót az operációtól. Preetznek tehát jó emlékei voltak a szakemberről.

„A szezon végén megtárgyaltuk, hogy miben tudunk fejlődni – mondta Dárdai Pál vezetőedző. – Zavart minket, hogy néhány játékos ahhoz az orvoshoz megy a bajával, akiben jobban megbízik. Végül előálltunk Sennewalddal, ő abszolút ász a szakmájában. Preetz nagyot húzott azzal, hogy idehozta, hamarosan mindenki Sennewaldhoz jár majd. Most már mindenhol jól vagyunk.”

Legfrissebb hírek

Ifjabb Dárdai Pált elengedi a Hertha, az is sejthető, hol folytatja – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.17. 14:04

Újabb fontos szakember hagyja el a Hertha BSC-t – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.15. 11:32

Hét meccs után szenvedett vereséget a Hertha

Német labdarúgás
2025.05.09. 20:38

Dárdai Bence a vb-kijutásról, a Real Madridról és egyszerre három Dárdairól álmodik a válogatottban

Magyar válogatott
2025.04.30. 17:01

A dobogós Magdeburg ellen is folytatta jó sorozatát a Hertha

Német labdarúgás
2025.04.25. 18:27

Németországban ismét téma Dárdai Márton esetleges klubváltása

Légiósok
2025.04.09. 13:55

Dárdai Pál szerint olyan teher szakadt Lőw Zsolt nyakába, hogy örül, ha másfél órát tud aludni

Német labdarúgás
2025.04.05. 07:16

A visszatérését tervező Bódog Tamás az MLSZ helyében Szoboszlai Dominik édesapjára bízná a magyar utánpótlást

Labdarúgó NB I
2025.03.28. 10:18
Ezek is érdekelhetik