Schalke: Huntelaar, a Bayern védője és még négyen távoznak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.11. 15:58
null
Klaas-Jan Huntelaar nem marad Gelsenkirchenben (Fotó: AFP)
Christian Heidel, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Schalke sportigazgatója kijelentette, hogy a szezon végén Klaas-Jan Huntelaar mellett Dennis Aogo, Sascha Riether, Phil Neumann, Timon Wellenreuther és Holger Badstuber is távozik a gelsenkircheni egyesülettől.

Az említett futballisták közül Huntelaar, Aogo, Riether és Wellenreuther szerződése lejár a Schalkénál, csakúgy, mint Phil Neumanné, aki az Ingolstadtban folytatja pályafutását. A Bayern Münchentől kölcsönkapott Holger Badstuber megszerzésére a „királykékek” idén januárban opciós jogot szereztek, de Heidel elmondása alapján nem élnek az elővásárlási lehetőségükkel.

A sportigazgató hozzátette, Jevhen Konopljanka esetében más a helyzet, a Sevillától kölcsönvett ukrán szélsőt ugyanis végleg megvásárolja a Schalke.

A gelsenkircheni alakulat nem szerepel jól a Bundesliga mostani idényében, hiszen két fordulóval a bajnokság vége előtt a 10. helyen áll, és már csak matematikai esélye van az Európa-liga indulást érő helyek elérésére.

Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen mentett pontot a Freiburg a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
15 órája

Izgalmas meccsen a Bayern megnyerte a Dortmund elleni rangadót

Német labdarúgás
2025.10.18. 20:30

Tovább robog Werner Lipcséje, Gulácsiék legyőzték a Hamburgot is

Német labdarúgás
2025.10.18. 17:45

Schäfer András nélkül verte meg a Mönchengladbachot az Union Berlin

Német labdarúgás
2025.10.17. 22:33

Kane Haalandnál és Cristiano Ronaldónál is kevesebb tétmérkőzés alatt jutott el száz gólig

Képes Sport
2025.10.11. 14:13

Korábbi klubja gyógyszerei miatt bármikor meghalhat a horvát csatár

Német labdarúgás
2025.10.09. 14:59

Dárdai Bence: Remélem, később azt mondhatom, ez az időszak erősebbé tett

Légiósok
2025.10.07. 17:31

Harry Kane szívesen szerződést hosszabbítana a Bayern Münchennel

Német labdarúgás
2025.10.07. 15:06
Ezek is érdekelhetik