Dortmund: Szíriában született tehetség érkezik – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.30. 13:09
null
Mahmoud Dahoud a nyártól a Borussia Dortmundot erősíti (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli Borussia Mönchengladbach bejelentette, Mahmoud Dahoud a nyáron a Borussia Dortmundhoz szerződik. Nem sokkal később a dortmundi klub is megerősítette az átigazolás tényét.

A Szíriában született 21 esztendős középpályás – aki 1996 óta Németországban él, és többször szerepelt a német korosztályos válogatottakban – 2014-ben mutatkozott be a Bundesligában a Mönchengladbach színeiben. Összesen 52 fellépése van a német élvonalban, továbbá tizenegy mérkőzésen lépett pályára a Bajnokok Ligájában, hatszor játszott az Európa-ligában és hétszer a Német Kupában. Profi játékosként tétmérkőzésen összesen hét gólt szerzett csapatában.

A Dortmund közleménye szerint a középpályás 2022-ig szóló megállapodást kötött új klubjával.

Dieter Hecking, a Gladbach vezetőedzője Dahoud távozása kapcsán elmondta, a Bayern Münchent kivéve minden német klubnak „feljebb kell adnia” tehetségeit. Ugyanakkor nem aggódik, mert a Mönchengladbach bizonyította, képes megfelelően pótolni alapembereit. Szót ejtett Bénes Lászlóról, a Borussia 19 éves magyar nemzetiségű, szlovák U-válogatott játékosáról, aki véleménye szerint jó úton jár, szépen fejlődik.




Legfrissebb hírek

A negyedmilliárd eurós bevétel ellenére ragaszkodnak a régi recepthez a „gyógyszergyáriak”

Német labdarúgás
2025.08.13. 13:22

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21

Gulácsi Péter egy lipcsei hospice-gyermekkórháznak ajánlotta fel a bónuszát

Német labdarúgás
2025.08.04. 20:04

A Chelsea még ezen a nyáron megszerezné Xavi Simonst és Garnachót is – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.08.04. 19:51

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42
Ezek is érdekelhetik