Wolfsburg: Ljungberggel bővül az „arsenalos” edzői stáb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.27. 18:30
Az Arsenal korábbi klasszisa, Fredrik Ljungberg lett a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Wolfsburg újdonsült vezetőedzőjének, Andries Jonkernek a segítője.

A Wolfsburg a délután folyamán bejelentette a múlt vasárnap kirúgott, Valérien Ismaël vezetőedző utódját – az újdonsült tréner, az Arsenal akadémiájának első embere, Andries Jonker lett.múlt vasárnap kirúgott, Valérien Ismaël vezetőedző utódját – az újdonsült tréner, az Arsenal akadémiájának első embere, Andries Jonker lett.

Mint kiderült, nemcsak a holland szakembert veszítették el az „ágyúsok”, hanem a klubikon, Fredrik Ljungberget is, aki Jonker asszisztense lett a német klubnál.

A svéd klasszis 318 mérkőzésen szerepelt a Arsenalban és két bajnoki címet nyert, 2016 januárjában pedig az U15-ös csapat edzőjeként tért vissza a londoniakhoz. A 39 éves szakembernek ez az eddigi legnagyobb edzői megbízatása.

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
1 órája

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
20 órája

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
22 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Nem nevezte a BL-re Federico Chiesát a Liverpool

Bajnokok Ligája
2025.09.03. 21:33
Ezek is érdekelhetik