Bayern: klubja fél évre kölcsönadja a BL-győztes védőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.10. 16:58
A Schalke 04 csapatában folytatja pályafutását Holger Badstuber, a Bayern München védője. A 27 esztendős futballistát a szezon végéig kölcsönadta a bajor klub.

Korábban jeleztük, hogy a német védő decemberben egy képpel köszönt el a Bayern szurkolóitól. Badstuber sokáig sérült volt, mindössze egy bajnoki mérkőzésen lépett pályára ebben a szezonban, így nem meglepő, hogy a müncheni alakulat kölcsönadta őt – bár az orvosi vizsgálat még hátravan.

Szerződése a nyáron lejár a Bayern Münchennél, így akár az is előfordulhat – ha mindkét fél elégedett – hogy a Schalke kontraktust ajánl neki júniusban. A labdarúgó az alábbi közleményt tette közzé a Twitteren:

„Kedves Bayern-szurkolók! A legtöbben már tudjátok, hogy elhagyom a klubot, és a Schalke csapatához igazolok. Köszönöm, hogy mindig hűek voltatok hozzám, a szívemben magammal viszlek titeket, akárhol járok is. Köszönöm az egyedülálló támogatásotokat. Mindig jó voltam abban, hogy a jövőbe tekintsek. Most is így teszek. Várom, hogy segíthessek új csapatomnak, és persze, hogy futballozhassak.”

képpel köszönt el a Bayern szurkolóitól. Badstuber sokáig sérült volt, mindössze egy bajnoki mérkőzésen lépett pályára ebben a szezonban, így nem meglepő, hogy a müncheni alakulat kölcsönadta őt – bár az orvosi vizsgálat még hátravan.

Szerződése a nyáron lejár a Bayern Münchennél, így akár az is előfordulhat – ha mindkét fél elégedett – hogy a Schalke kontraktust ajánl neki júniusban. A labdarúgó az alábbi közleményt tette közzé a Twitteren:

„Kedves Bayern-szurkolók! A legtöbben már tudjátok, hogy elhagyom a klubot, és a Schalke csapatához igazolok. Köszönöm, hogy mindig hűek voltatok hozzám, a szívemben magammal viszlek titeket, akárhol járok is. Köszönöm az egyedülálló támogatásotokat. Mindig jó voltam abban, hogy a jövőbe tekintsek. Most is így teszek. Várom, hogy segíthessek új csapatomnak, és persze, hogy futballozhassak.”



 



 

Legfrissebb hírek

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Harry Kane a Bundesliga tizenegyesrekordere lett

Német labdarúgás
2025.09.21. 12:51

A Bayern Harry Kane triplájára alapozva nyert a PreZero-Arenában

Német labdarúgás
2025.09.20. 17:31

A sokoldalú Konrad Laimert dicsérik a németek a Chelsea elleni BL-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 18:32

A Chelsea edzője a BL-vereség után: „Pirosat csak akkor adunk, ha vér folyik?”

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 09:31

Négy angol gól a Bayern München és a Chelsea rangadóján... és kétgólos német siker a végén

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 23:10

A Bayern volna a BL Hoffenheimje?

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 11:04

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59
Ezek is érdekelhetik