Bundesliga 2.: magyar vezetőedző Megyeri csapatánál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.22. 07:57
null
Radoki János (középen) irányítja ideiglenesen a másodosztályú Greuther Fürthöt (Fotó: greuther-fuerth.de)
Ideiglenesen Radoki János lett a vezetőedzője a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2.) szereplő Greuther Fürthnek.

 

A magyar válogatott Megyeri Balázst is foglalkoztató Fürth nem szerepel túl fényesen a másodosztályban, 13 fordulót követően mindössze a 13. helyen áll.

A klub vezetősége megelégelte a csapat rossz produkcióját, s úgy döntött, meneszti Stefan Ruthenbeck vezetőedzőt. A szakember helyét – egyelőre csak ideiglenesen – a magyar Radoki János veszi át, aki eddig az U19-es együttest irányította.

„Kritikussá vált a helyzet a gárdánál, azonnali változtatásra volt szükség – kommentálta elhatározását Helmut Hack, a Fürth elnöke. – Köszönjük a stáb eddigi erőfeszítéseit. Radoki János az előző szezonban kiváló munkát végzett az utánpótlásnál, bízunk benne, hogy a felnőtt csapathoz is hozzá tud tenni.”

Radoki János 1972-ben született Móron, de még gyerekként Németországba költözött a családjával. Első csapata 1995-ben az FC Augsburg volt, ezt követően játszott többek között a Fürthben, az SSV Ulmban és a Rot-Weiss Oberhausenben.

A Greuther Fürth utánpótláscsapatát 2013 óta irányította. Radokit Bicskei Bertalan – akkori – szövetségi kapitány 2000 szeptemberében meghívta a magyar válogatott Litvánia elleni vb-selejtezőre, ám végül nem cserélte be.

A tréner magyar és német állampolgársággal is rendelkezik.

 

Legfrissebb hírek

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
2025.09.12. 13:48

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.10. 17:14

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Xavi válthatja a kirúgott Ten Hagot a Leverkusen kispadján – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.01. 15:56

A St. Pauli két góllal legyőzte a Hamburgot a városi derbin

Német labdarúgás
2025.08.29. 22:31

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
2025.08.02. 12:11
Ezek is érdekelhetik