Schalke: nagy a baj, visszavonulhat a 28 éves védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.04. 12:14
Német lapértesülések szerint könnyen elképzelhető, hogy be kell fejeznie aktív pályafutását Ucsida Acutónak, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Schalke japán futballistájának.

Elsőként a Kicker számolt be arról, hogy a 74-szeres japán válogatott védő karrierje veszélybe került.

A 28 esztendős Ucsida összesen 104 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Schalke színeiben, ám 2015 áprilisában térdsérülést szenvedett. Noha Ucsidát megoperálták, a japán azóta sem játszhatott.

Mint a német portál írja, a japán hátvéd rengeteg kezelésen vett részt – többek között klubjánál, a Schalkénál, valamint hazájában, Japánban is járt –, ám térdkalácsa egy év alatt sem jött teljesen rendbe, így könnyen lehet, hogy Ucsidának be kell fejeznie aktív pályafutását.

A Kicker úgy tudja, a Schalkénál kedden újabb vizsgálatoknak vetik alá a játékost, akinek szerződése 2018-ig él a német klubbal.

 

Legfrissebb hírek

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
7 órája

Aranybányából ifitemető – Moncz Attila publicisztikája

Német labdarúgás
2025.07.25. 22:59

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Markus Krösche – egy üzleti zseni Frankfurtból

Német labdarúgás
2025.07.22. 15:18

A Bundesligán belül váltott klubot a Debrecen és a Diósgyőr egykori csatára

Német labdarúgás
2025.07.19. 17:38

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23

Viharos hónapok jöhetnek a Bayernnél – átalakulhat a vezetőség

Német labdarúgás
2025.07.15. 08:13
Ezek is érdekelhetik